Belföld

Régi tagokkal alakult meg az új OVB

Az Országgyűlés hétfőn megszavazta az Országos Választási Bizottság öt állandó és két póttagját, a testület az eskütételt követően ülést is tart. A Fidesz már a Házbizottságban kifejtette, hogy nem támogatják a tagokat, Szigeti Pétert és Halmai Gábort ugyanis nem tartották elfogulatlannak.

Az Országgyűlés hétfőn 196 igen, 145 nem és 3 tartózkodás mellett megszavazta az OVB új tagjait. Délután tesznek esküt, majd az alakuló ülésre is sor kerül.

Régi-új tagok

Valamennyi OVB-jelölt már eddig is tagja volt a testületnek. Így Bordás Vilmos ügyvéd, a Fidesz delegáltjaként, Szoboszlai György, az MTA Politikai Tudományok Intézetének tudományos főmunkatársa, tudományos osztályvezetője. Fazekas Marianna docens, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Közigazgatási Jogi Tanszék vezetője, az állam- és jogtudományok kandidátusa is. De a tagok között volt a Fidesz által kifogásolt és pártossággal vádolt Halmai Gábor elnökhelyettes is, aki az ELTE Társadalomtudományi Karának intézetigazgatója, egyetemi tanár. Az OVB eddigi elnökét, Szigeti Pétert szintén jelölték. Ő az állam- és jogtudományok Akadémiai Doktora, a politikatudomány kandidátusa, egyetemi tanár, az MTA Politikai Tudományok Intézetének tudományos tanácsadója.
Az OVB megválasztott tagjai a Parlamentben (Fotó: MTI)

Az OVB megválasztott tagjai a Parlamentben (Fotó: MTI)


A két póttag Tilk Péter, a PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszékének egyetemi tanársegédje és Wéber János jogász, az ORTT korábbi tagja lett.

Egyszerű többség kell

az ovb eddigi tagjai

Dr. Szigeti Péter elnök
Dr. Halmai Gábor elnökhelyettes
Dr. Fazekas Marianna
Dr. Ivancsics Imre
Dr. Molnár Miklós
Dr. Szoboszlai György
Dr. Poczkodi Balázs
Dr. Bordás Vilmos
Dr. Vejkey Imre

Az Országos Választási Bizottság öt tagját és szükséges számban póttagokat az Országgyűlés választja meg; személyükre – a pártok javaslataira is figyelemmel – a választások és népszavazások lebonyolításáért felelős miniszter (jelenleg Varga Zoltán önkormányzati miniszter) tesz indítványt. Az Országgyűlés egyszerű többséggel dönt az OVB tagjairól, ám ha nem fogadja el a szakminiszternek az új testület összetételére vonatkozó javaslatát, akkor az OVB a jelenlegi tagokkal folytathatja a munkáját, és a pártdelegáltaknak sem kell elhagyniuk a testületet. Az OVB tagjainak mandátuma a törvény szerint ugyanis az új testület alakuló üléséig szól.

Az OVB jogállását az 1997. évi C. törvény részlegesen szabályozza. Eszerint a választási bizottságok a választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szervei, amelyeknek elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik