Belföld

Márciusban befejeződhet a Zuschlag-per

Befejeződött a Zuschlag János és 15 társa ellen folyó per bizonyítási eljárása. Ezért legközelebb februárban mondhat vádbeszédet Német Zsolt ügyész, illetve az ügyvédek, és március végén első fokon ítéletet is hirdethetnek.

Befejezte a bizonyítási eljárást a Zuschlag János és 15 társa ellen folyó perben szerdán a Bács-Kiskun Megyei Bíróság.

Miután Zuschlag János indítványozta két tanú meghallgatását,
a szerdai napon a bíróság több tanút hallgatott meg. Ezek után Fodor Endre tanácsvezető bíró bejelentette, hogy a vádbeszédet február 9-én mondhatja el Német Zsolt ügyész, majd február végéig három nap áll rendelkezésre az ügyvédek védőbeszédeire.

A tervek szerint a perben március 17-én szólalhatnak meg utoljára a vádlottak, s ha nem lesz jelentős változás, március 31-én első fokon ítéletet hirdet az ügyben a bírói tanács.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik