Az elfogadott jogszabály 6,8 milliárd forintban határozza meg az ORTT költségvetésen kívüli, saját kezelésű 2010. évi kiadási és bevételi előirányzatát.
A parlament továbbá 31,3 milliárd forintban szabta meg a Műsorszolgáltatási Alap jövő évi költségvetésének kiadási és bevételi főösszegét.
A képviselők 193 igen, 9 nem szavazattal és 178 tartózkodással döntöttek a javaslat törvénybe iktatásáról.
A szocialista képviselők mellett az SZDSZ-ből Magyar Bálint és Sándor Klára támogatta a javaslatot, míg a függetlenek padsoraiból Császár Antal, Gyenesei István, valamint Tóth András nyomta meg az igen gombot. A javaslat elutasítói között további 9 független politikus volt, míg a fideszes képviselők, illetve 15 szabad demokrata honatya tartózkodott a szavazástól.