Belföld

Mutáns vírust kaphatunk Ukrajnából?

A H1N1 mellett más vírusok is jelen vannak Ukrajnában, ahol eddig 1,4 millió ember betegedett meg és 328-an haltak meg. Más vélemény szerint mutálódhatott az ukrajnai kór, ezért gyorsabban terjed, a magyar vakcina viszont ez ellen is véd. A virológus szerint nincs értelme lezárni a határainkat, mert a szél is átfújhatja a vírust.

Tombol az újvírus Ukrajnában. Az ottani egészségügy tárca sajtóirodája által közölt adatok szerint a járvány kezdete óta összesen 1,4 millió megbetegedést regisztráltak, és hivatalosan 328-an haltak meg eddig. A vizsgálatok 166 esetben állapították meg a H1N1-es vírus jelenlétét, közülük tizenöten haltak meg a fertőzés következtében – írja a globusz.net a Gazeta po-kijevszire hivatkozva.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) igazgatója szerint a járvány kiterjedt Ukrajnában, ám a fenti adatok az ország nagyságát és lakosságszámát tekintve arányaiban nem nagyobb a szomszédos országokhoz képest.

Jakab Zsuzsanna lapunknak kifejtette: a H1N1 nem olyan virulens, mint számítottak rá, ám a lakosság egy részénél biztosan lesz szövődménye. Ez sok esetben egy nehezen kezelhető vírusos tüdőgyulladás, amely vérzéses tüdőgyulladásba torkollhat. „Ezt védőoltással lehet megelőzni, illetve 24 órán belül el kell kezdeni a beteget antivirális szerrel kezelni” – emelte ki a szakértő.

A fő probléma, hogy Ukrajna nem tud vakcinát beszerezni, így azzal próbálják meg elejét venni a vírus terjedésének, hogy megtiltották a tömegrendezvényeket, az iskolákat pedig bezárták.

Véd a magyar vakcina

A helyzetre való tekintettel Szlovákia lezárta országhatárát Ukrajna felé. Magyarország viszont nem tervez ilyen lépést. „Nem érdemes lezárni a határokat, hiszen a légúti megbetegedéseket a szél is átfújja” – mondta az FN.hu-nak Berencsi György virológus. Ezt erősítette meg Falus Ferenc országos tisztifőorvos is. Mint lapunknak kifejtette, értelmetlen Szlovákia lépése, ráadásul az EU-n belül sem nézik ezt jó szemmel.

Az Országos Epidemiológiai Központ tudományos tanácsadója hozzátette: a H1N1 három vírus keveredése, és Ukrajnában valószínűleg mutálódott, ezért gyorsabban szaporodik. Hogy pontosan melyik gén változott, azt azonban egyelőre nem tudni, mert a londoni referencialabor jelentése még nem jött ki. „Ez ugyanolyan vírus, mint a miénk, ami azt jelenti, hogy az ukrajnai vírus ellen is megvéd a vakcinánk” – mondta a szakértő.

Jakab Zsuzsanna, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) igazgatója szerint viszont nem kaptak olyan visszajelzést, hogy mutálódott volna a vírus. Mint az FN.hu-nak hangsúlyozta: a H1N1 mellett jelen van más légzőszervi megbetegedés és influenza is. Az ottani megbetegedéseket 2-3 különböző vírus okozza tehát.

Falus Ferenc uniós vizsgálati adatokra hivatkozva ugyanakkor azt mondta: a betegek döntő hányadában a H1N1-et mutatták ki. Véleménye szerint a halálesetek nem a vírus szerkezete miatt következtek be, hanem az ukrajnai egészségügyi ellátás gyengeségei miatt. Keleti szomszédunknak ugyanis sem oltóanyaga, sem elegendő gyógyszere nincs.

Vakcina kell

Lapunk kérdésére, hogy az iskolabezárások és egyéb óvintézkedések mennyire lehetnek hatásosak, Berencsi György úgy reagált: így a járvány első hulláma kisebb lehet, és az államnak lesz ideje, hogy felkészüljön a második, nagyobb hullámra, beszerezzen vakcinákat.

„Jelenleg a világon körülbelül minden harmadik embernek jut csak oltóanyag, így senki nem tud adni Ukrajnának. Ők ugyanis nem rendelték meg időben, és pénzük sincs rá” – fejtette ki a virológus. Szerinte, ha nagyobb lesz a baj, elképzelhető, hogy Magyarország is az ukrajnaihoz hasonló intézkedések bevezetésére kényszerül majd.

Jakab Zsuzsanna is hangsúlyozta, hogy a védőoltás az egyetlen megelőzés, a vakcinák pedig biztonságosak és hatékonyak. „Magyarország szerencsés, mert van vakcinája és antivirális szere is” – hangsúlyozta az ECDC igazgatója. Hozzátette: az EU kijevi delegációjának osztottak oltóanyagot, virális szereket, antibiotikumokat, de minden országot megkértek: akik tudnak, segítsenek Ukrajnának.

Túl vannak a nehezén?

Az elmúlt héten stabilizálódott az influenza és a felső légúti megbetegedésekkel kapcsolatos helyzet Ukrajna-szerte és a kontrollként szolgáló tíz városban – jelentette szerdán az ukrán egészségügyi minisztérium szerdán. Az elmúlt héten ugyanakkor csökkenésnek indult a ragály terjedési üteme, november 10-én ugyanis még mintegy 90 ezren fordultak orvoshoz, november 12-én és 13-án rendre 61 és 55 ezren, míg november 15-én csak 17 ezren – áll a jelentésben.

Szakemberek ezzel szemben úgy vélik, hogy a megbetegedések száma a hétvégeken rendszerint visszaesik, mert ilyenkor kevesebben fordulnak orvoshoz, s ezt alátámasztja az is, hogy november 16-án már 36 ezer új beteget regisztráltak. A megbetegedések száma jelenleg a 26 ukrajnai megye közül csak ötben van a járványküszöb alatt.

Járványügyi illetékesek úgy vélik, eredményes volt a karantén és járványszünet elrendelése az oktatási és gyermekintézményekben, mivel a járvány sújtotta megyék többségében az érintett korosztályokon belül a megbetegedések száma nem éri el a járványküszöböt. Ljudmila Muharszka, az ukrán közegészségügyi és járványügyi főorvos helyettese azt közölte, hogy az epidemiológiai előrejelzések szerint az új típusú influenzajárvány második hulláma 2009 végére, 2010 elejére várható Ukrajnában.

írjon nekünk!

Újabb óvoda- vagy iskolabezárásról hallott? Látogatási tilalmat, vagy egyéb óvintézkedést rendeltek el a környékén? Ossza meg velünk az információt! Írjon nekünk: fn@sanomabp.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik