Belföld

35 ezer halottra számít a német professzor

Valóságos horror forgatókönyvvel állt elő az új típusú influenza németországi terjedésével kapcsolatban az ország egyik legnevesebb járványügyi professzora.

Adolf Windorfer, az alsó-szászországi tartományi egészségügyi intézet korábbi vezetője – aki jelenleg az Egészségügyi Világszervezet német tanácsadója – egy szerdai interjúban úgy vélekedett, hogy a H1N1 vírus Németországban az elkövetkező hónapokban 30 millió megbetegedést okozhat és a halottak száma elérheti akár a 35 ezret is.

A legmagasabb német állami kitüntetéssel, a szövetségi érdemkereszttel (Bundesverdienstkreuz) rendelkező professzor a Bild című lapnak adott nyilatkozatában arra szólította fel az ország lakosságát, hogy vegye komolyan az új típusú influenzát és mindenképp oltassa be magát a vírus ellen.

Hasonló aggodalmakat még senki nem fogalmazott meg Németországban az új influenza terjedésével kapcsolatban, a Bild értékelése szerint azonban a hannoveri professzor véleménye távolról sem elhanyagolható. Windorfer csaknem tíz éven keresztül állt a mindenekelőtt fertőzéses megbetegedésekkel foglalkozó tartományi intézet élén, és szakmájában elismerten az egyik legnagyobb tekintélynek számít. Ráadásul nem magánvéleményét fogalmazta meg, hanem az alsó-szászországi intézet nevében nyilatkozott.

Adolf Windorfer az interjúban azt jövendölte, hogy az elkövetkező őszi, illetve téli hónapokban a vírus rohamos terjedésével, a fertőzések számának ugrás szerű megnövekedésével kell számolni. Annak a nézetnek adott hangot, hogy a betegség az elkövetkező időszakban minden bizonnyal az eddigieknél jóval súlyosabb lefolyású lesz.

Mindennek alapján pedig nem tartotta kizártnak, hogy a fertőzések száma országos méretben elérheti a 30 milliót, és a betegség 25-35 ezer halottat követelhet. Figyelmeztetett arra is, hogy a megbetegedés súlyos szövődményekkel járhat, és ezek közül első helyen a tüdőgyulladást, valamint a szívizomgyulladást említette.

Ezzel egy időben a Bild olyan felmérést közölt, amely szerint a német lakosság mindössze 12 százaléka van azon a véleményen, hogy egészen bizonyosan beoltatja magát az új típusú influenza ellen.

Az országos oltási akció Németországban október 26-án kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik