Belföld

Felülvizsgálják az új Ptk.-t?

Kormányra kerülése esetén felülvizsgálná az új polgári törvénykönyvet (Ptk.) a Fidesz, feltéve, ha egyáltalán életbe lép a jogszabály - közölte Répássy Róbert.

A Ptk. hatálybalépéséig még több „akadályon” kell átesnie a jogszabálynak, az egyik ilyen az, hogy a parlamentnek még el kell fogadnia az úgynevezett Ptké.-t is, azaz a polgári törvénykönyvet életbe léptető jogszabályt is – hangsúlyozta az ellenzéki párt frakcióigazgatója. A másik pedig alkotmányossági szempont, a politikus szerint ugyanis feltételezhető, hogy lesz olyan, aki az Alkotmánybíróságon megtámadja a jogszabályt a megfelelő felkészülési idő hiánya miatt.

A kódexről sem szakmai, sem politikai konszenzus nem alakult ki. Politikai prezstízstörvényről van szó, amelynek az a célja, hogy a jogszabály megalkotása Bajnai Gordon és Draskovics Tibor nevéhez fűződjön – fogalmazott Répássy. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke júniusban, az uniós választások után az MSZP-hez írt nyílt levelében leszögezte: ha bevezetik, akkor az új Ptk.-t is vissza fogják vonni, hasonlóan a közigazgatás átszervezéséről szóló javaslathoz, az oktatási rendszert pedig a mostanihoz képest más alapokon akarják újjászervezni.

A Ház 191 igen, 168 nem szavazattal és négy tartózkodás mellett fogadta el a polgári törvénykönyvet hétfőn. A jogszabályra az MSZP-frakció, hat SZDSZ-es képviselő és a fideszes Kubatov Gábor szavazott igennel, nem támogatta a törvény elfogadását a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ-es képviselők többsége és a volt MDF-es politikusok.

Az SZDSZ-frakcióból Eörsi Mátyás, Geberle Erzsébet, Hankó Faragó Miklós, Horn Gábor, Kovács Kálmán és Pető Iván támogatta a törvényt. A frakcióvezető Kóka János tartózkodott a zárószavazásnál. A Ptk. több lépcsőben lépne hatályba: 2010. május 1-jén – a most hatályos Ptk. életbelépésének 50. évfordulóján – a kódex nagyobb része, egy-egy kisebb része pedig 2011 januárjától, illetve 2015 januárjától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik