Belföld

Könnyebben válhatunk majd

Ötven év után új polgári törvénykönyvünk lehet, ha megszavazza az Országgyűlés. Ez lenne a leghosszabb és legösszetettebb magyar jogszabály. A javaslat szerint egyszerűbb lenne házasodni és válni, és a homoszexuálisok örökbe fogadhatnák élettársuk gyermekét. Az új Ptk.-t a Fideszen és a KDNP-n kívül a szociális minisztérium sem támogatja.

Várhatóan hétfőn megszavazza az új polgári törvénykönyvet (Ptk.) az Országgyűlés. A zárószavazást a múlt hétfőn azért tolták el egy héttel, mert túl sok módosító indítvány érkezett hozzá.

A leghosszabb jogszabály

A mintegy 1200 paragrafusból álló Ptk. a legterjedelmesebb és legösszetettebb magyar jogszabály lesz. Tervezett hatálybalépéséig, 2010. május 1-jéig már alig nyolc hónapja maradt a jogászoknak, hogy felkészüljenek a megváltozott szabályozásra. A Ptk.-hoz kapcsolódóan egyébként számos más jogszabályt is módosítani kell majd.

A jelenleg hatályos, fél évszázada elfogadott és azóta több mint százszor módosított Ptk.-t felváltani hivatott új kódex a bevezető rendelkezések után tartalmazza a személyek jogát, a családjogot – amely eddig külön törvényben kapott helyet -, a dologi jogot (ez többek között a birtok és a tulajdon részletes szabályait tartalmazza), a kötelmi jogot, azaz a szerződésekre vonatkozó rendelkezéseket, továbbá az öröklési jogot.

Az új magánjogi kódex alapvető elve az egyén autonómiájának, méltóságának, a magántulajdonnak és a szerződéses szabadságnak a tisztelete, a versenyképesség, az egyenlő felek egyenlő jogai és a gyengébbek fokozott védelme.

Könnyebb lesz házasodni és válni

A magánjogi kódex – egyebek mellett – újraszabályozza a családi jogot. A tervezett szabályok megkönnyítenék a házasságkötést és a válást is.

Az új Ptk. talán legvitatottabb újítása az lenne, hogy megengedi a homoszexuálisoknak, hogy örökbe fogadják bejegyzett élettársuk vér szerinti gyermekét.

Az elképzeléssel a szociális minisztérium nem ért egyet, a tárca szerint a gyermek megfelelő neveltetéséhez férfi és nő kell. A homoszexuálisok jogait védő szövetség ugyanakkor tiltakozott a szaktárca álláspontja ellen.

A Fidesz nem szavazza meg

A Fidesz már az örökbefogadási vita előtt is jelezte, hogy nem szavazza meg az új Ptk.-t. A KDNP-vel közösen azt kifogásolták, hogy a kormány a zárószavazás előtt benyújtott több mint 300 módosító indítványt.

Az MSZP és az SZDSZ ugyanakkor támogatja az új polgári törvénykönyvet. A javaslat elfogadásához egyszerű többség kell.

Ötvenéves törvény

Az 1959. évi IV. törvény, azaz a hatályos magyar polgári törvénykönyv átfogó felülvizsgálatára, a magyar polgári jog új kódexbe foglalására először 1989-ben állított fel Kodifikációs Bizottságot az akkori Igazságügyi Minisztérium, a kezdeményezés azonban hamar elhalt.

1998-ban a Horn-kormány határozott a kodifikáció újraindításáról, hogy az a rendszerváltás folyamatának egyfajta kodifikációs lezárása, összegzése legyen. A munkában neves jogtudósok vettek részt.

2007 szeptemberében, Takács Albert minisztersége alatt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium magához vette a tervezet átdolgozásának feladatát. A Szakértői Javaslat bemutatására a Magyar Tudományos Akadémián került sor 2008. március 31-én. Újabb egyeztetéseket követően a kormány 2008. május 28-án fogadta el az új Ptk. tervezetének Országgyűléshez benyújtandó változatát, amelyet 2008. június 5-én terjesztettek be a parlamentbe.

A törvényjavaslat általános vitáját az Országgyűlés 2008. szeptember 16-án kezdte meg és 2008. december 9-én zárta le. A részletes vitára 2009. március 3. és március 10. között került sor. A közel 1200 szakaszból álló törvényjavaslat általános és részletes vitája együtt kevesebb, mint 14 órát vett igénybe – 2009 szeptemberéig.

2009. április 30-án az igazságügyi tárca közzétette az úgynevezett zárószavazás előtti javaslatot, ám később júniusra halasztották a zárószavazást. Erre azonban akkor már nem kerülhetett sor, így az őszi ülésszak első ülésnapjára tolódott a voksolás. Szeptember 14-én viszont annyi módosító indítvány érkezett még, hogy egy újabb héttel elcsúsztatták a zárószavazást.

az új ptk. szerkezete

Az új polgári törvénykönyv könyvekből, részekből, címekből és fejezetekből épül fel:
1. könyv: Bevezető rendelkezések,
2. könyv: Személyek,
3. könyv: Családjog,
4. könyv: Dologi jog,
5. könyv: Kötelmi jog,
6. könyv: Öröklési jog,
7. könyv: Záró rendelkezések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik