Belföld

Több milliárdot vonnak el a kórházaktól

Fél év alatt mintegy 6 milliárd forint bevételtől esnek el a kórházak, ugyanis a Magyar Államkincstár júliustól nem folyósítja a szakdolgozóknak és orvosoknak járó havi 15 ezer forintos illetménykiegészítést, amelyből pótolták a már tavaly megszüntetett 13. havi bért - írja a Népszava.

Kórházvezetők szerint az újabb megszorítás tovább rontja az amúgy is eladósodott intézmények helyzetét. Az intézményvezetők úgy tudják, a kormány azzal érvelt, hogy az illetménykiegészítés megvonása nem érinti annyira súlyosan a kórházakat, mivel a júliusi járulékcsökkentés és személyi jövedelemadó változása miatt a kórházaknál maradó pénz fedezi a kieső összeget.

Az illetménykiegészítés eltörléséről egyébként Bajnai Gordon miniszterelnök döntött, a megvonás valamennyi közalkalmazottra – vagyis nemcsak az egészségügyi dolgozókra – vonatkozik. Csakhogy kórházvezetők szerint a dolgozónként havi 15 ezer forintos megvonás tovább nehezíti az intézmények helyzetét, hiszen a szakdolgozók béremelésének és 13. havi jövedelmek fedezetét tavalyig az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) biztosította számukra, idén azonban már ehhez sem jutottak hozzá a kórházak. A Magyar Államkincstár ehelyett utalta a korábbi összegnél kevesebb úgynevezett illetménykiegészítést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik