Belföld

Marad Bajnai mögött az MSZP

Gratulált a demokratikus pártoknak, de óriási problémának tartja a Jobbik térnyerését Bajnai Gordon. A kormányfőt támogatásáról biztosította az MSZP és az SZDSZ. A Fidesz nem.

támogatják

Az SZDSZ két hónapja kötött egy politikai megállapodást, ehhez a frakció tartani kívánja magát, és továbbra is támogatja a válságkezelő intézkedéseket – mondta az SZDSZ-frakció hétfői ülése után Kóka János.

Az MSZP-frakció egyhangúlag támogatja a Bajnai-kormány programjának végrehajtását – mondta Mesterházy Attila frakcióvezető hétfőn Budapesten újságíróknak.

A hozzászólásokban mindenki a kormány tevékenységének a támogatása mellett foglalt állást, és amellett érvelt, hogy folytatni kell az 55 nappal ezelőtt megkezdett programot, s ezt a véleményt szavazással is megerősítette a frakció – mondta a politikus.

Arra a kérdésre, nem nyugtalanítja-e az SZDSZ szereplése, Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a frakcióülésről távozóban közölte: bízik abban, hogy a drámáikat és a belső problémáikat meg tudják oldani, a kormányhoz való viszonyukat azonban ez nem befolyásolja. Az SZDSZ-es képviselők azért ígértek támogatást annak idején a kormánynak, mert úgy látták, hogy programja alkalmas a válság elleni védekezésre – vélekedett, hozzátéve: sem az ország érdeke, sem a kormány programja nem változott.

Számítani lehetett

A Parlamentben Bajnai Gordon napirend előtt gratulált a demokratikus pártoknak és mandátumot szerzett jelöltjeinek. Arra kéri őket, hogy a magyarság érdekeit tartsa szem előtt.

“Olyan eredmény született, amire számítani lehetett. Több jobboldali képviselő, tovább nőtt a szélsőséges pártok ereje” – fogalmazott a kormányfő, aki örül, hogy véget ért a kampányidőszak, mostantól jobban lehet a válságkezelésre koncentrálni. Óriási problémának tartja a Jobbik térnyerését. A tegnapi eredmény komoly üzenet mindent parlamenti pártnak, önvizsgálatot kell tartaniuk.

Van kiút

Bajnai szerint az elmúlt 50 napban a kormány bebizonyította: van kiút a válságból, és el indult ezen az úton. “A kormány kordában tartja a költségvetési hiányt, jövőre már csökkenő hiánnyal számol a kormány Magyarországon. Eddig 56 ezer munkahely megteremtéséhez járultunk hozzá” – tette hozzá.

Feladatairól szólva azt mondta: Magyarország iránt tovább kell erősíteni a bizalmat. Szerinte a választások megmutatták: erősíteni kell a magyar polgárok biztonságérzetét, ne a biztonság hamis ígéreteivel keltsünk biztonságot, hanem érezhető intézkedésekkel, például a büntetőtörvénykönyv módosításával.

Köszönetet mondott minden magyar polgárnak, hogy elfogadják a fájdalmas intézkedések végrehajtását.

Papírforma

Kampány nélkül is lehetett volna ezt a papírforma eredményt teljesíteniük – közölte a szocialistákkal Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. „Önnek nincsen stabil támogatottsága” – jelentette ki Bajnainak.

„Ez egy történelmi vereség, ami az SZDSZ-t és az MSZP-t érte. Súlyos ítéletet mondtak a választópolgárok Bajnai programjára” – hangsúlyozta beszédében Navracsics. A politikus szerint Bajnai mögött összeomlott a támogatottság, s önvizsgálatra nemcsak a pártoknak, hanem a kormánynak is szüksége van.

Nem tanultak

Nem tanultak és nem felejtettek – hozta fel Semjén Zsolt a Bourbonok példáját, utalva a szocialisták kudarcára. Tönkre tették minden szempontból az országot, ezért érhető a kifosztott emberek elkeseredettsége – hangsúlyozta.

Semjén szerint Bajnainak be kellett volna jelentenie a lemondását, és új választást kiírni. Egyszerre meg lehetett volna tartani a parlamenti választásokat, és stabil kormányunk lenne ma már. Felszólította a kormánykoalíciót, hogy ne akadályozzák a romeltakarítást. Gratulált az erdélyi és felvidéki eredményekhez, és az Európai Néppárti győzelemnek.

Komoly kudarc

Ez egy komoly kudarc, amely több éves politika eredménye, és ezzel számot kell vetni –értékelte a választási eredményeket Fodor Gábor.

Az egész magyar közéletnek komolyan kell venni a kudarcokat. Egyetlen demokratikus párt sem mehet el szó nélkül a szélsőjobb előretörése mellett, csak közösen állíthatjuk meg, és védhetjük meg tőle az országot. Nem könnyű időszak előtt áll az SZDSZ – jelentett ki az SZDSZ elnöke.

Lendvai gratulált

Lendvai Ildikó gratulált a Fidesz 1,6 millió választóihoz, és köszönetet mondott a baloldali szavazóknak. „A szocialistáknak van dolga és kötelessége az otthon maradt vagy a más pártokra voksolt szavazóikért is” – jelentette ki.

Szerinte a választásnak két fontos tanulsága van: egyrészt az elmúlt 15 év legalacsonyabb részvétele azt jelenti, hogy az ország kivár, másrészt aki a Jobbikra szavazott, azt jelenti, hogy nem kapott közös választ a pártoktól. Itt az ideje a közös válaszoknak – zárta beszédét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik