A MÁV működése sokba kerül az adófizetőknek, de viszonylag kevesen veszik igénybe a szolgáltatatásait és a bevételek sem érik el a kívánatos szintet – mondta Hónig Péter.
A miniszter szerint a legjobb állapot az lenne, ha teljesen támogatás nélkül, önmaga erejéből működne a vasút, de erre a világon sehol sincs példa, a másik véglet pedig az, amikor az állam mindenbe beleszól és ezzel párhuzamosan fedezi a veszteségeket.
Hónig Péter úgy véli, hogy a MÁV vezetésének kell megmondania, hogy az utazóközönséget miként tudja a legkedvezőbb költségfelhasználással kiszolgálni, mert tarthatatlan, hogy erre évi 200 milliárd forintot áldozzon a költségvetés.