“Nem tudunk egymásról, nem akarjuk tudomásul venni egymást”, miközben arra volna szükség, hogy “próbáljunk meg egymáshoz közeledni, próbáljunk meg csinálni valamit ebben az országban, mert nagyon rossz előérzeteim vannak” – mondta a városligeti rendezvényen.
A politikus szerint a szekértábor-politizálás helyett arra volna szükség, hogy közösen dolgozzanak mindazok, akik érdekeltek egy modern magyar baloldal megszületésében.
Mint hangoztatta: a szabályozatlan kapitalizmus válsága a második világháború óta nem látott szociális krízist okozott, ami még politikai veszélyt is jelent a szélsőséges eszmék terjedése miatt.
A politikus – az SZDP programjával összhangban – a hazai munkaerő kétharmadát foglalkoztató kis- és középvállalkozások támogatására, valamint a szövetkezeti rendszer újraélesztésén keresztül megmaradt legfőbb kincseink egyike, a magyar termőföld optimális kihasználásának fontosságára hívta fel pár tucatnyi hallgatósága figyelmét.