Belföld

Zuschlag-per: Arató nem tudott a számlahamisításokról

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára tanúkihallgatásakor azt mondta, nem tudott arról, hogy Zuschlag Jánossal közös képviselői irodájukban számlákat hamisítottak.

Arató Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára tanúkihallgatásakor azt mondta, nem tudott arról, hogy Zuschlag Jánossal közös képviselői irodájukban számlákat hamisítottak. A szocialista politikus ezt a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján jelentette ki a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Nem volt arról tudomásom, hogy az irodában valamilyen pályázati tevékenység folyt, azt az újságokból tudtam meg a nyomozás során – hangsúlyozta. „Az nem felel meg a valóságnak, hogy én az irodában számlatömböket, bélyegzőket láttam volna, vagy szóvá tettem volna az ott folyó tevékenységet” – tette hozzá Arató Gergely.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag, aki az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik