Belföld

Mesterházy megvédte Kivágónét

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője szerint nem az alapján kell megítélni Kivágó Iván Györgyné személyét, hogy az állambiztonságnál dolgozott-e vagy sem, hanem az alapján, hogy mit fog tenni a közgyűlésben.

A szocialista politikus a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában közölte: az MSZP budapesti pártszervezetének dolga, hogy kit jelöl önkormányzati képviselőnek az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György helyére, ebbe az országos elnökségnek beleszólási joga nincsen. Mint megjegyezte: demokratikusan meghozott döntéseket nem kíván minősíteni, és tiszteletben tartja a testület határozatát.

Véleménye szerint ugyanakkor bárkit is jelölnek, az egészen biztos, hogy a Fidesz talált volna egy másik problémát egy másik személy esetében. Mesterházy Attila megjegyezte: nagyon sok magyar embert lehetne diszkvalifikálni pozíciókból, ha azt néznék, hogy dolgozott-e a III/II-es kémelhárító főcsoportfőnökségnek. Mint mondta, nem az alapján ítélné meg Kivágó Iván Györgyné személyét, hogy ott dolgozott-e vagy sem, hanem az alapján, hogy mit fog tenni a közgyűlésben. Sok országban arra büszkék szoktak lenni, hogy valaki a kémelhárításnak dolgozott – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik