Belföld

Fidesz: hozzák nyilvánosságra Szilvásy javadalmazását

A Fidesz szerint a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényt sérti, hogy nem hozzák nyilvánosságra, Szilvásy György milyen javadalmazásért lett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) humánpolitikai és koordinációs főigazgatója - mondta Balsai István, az ellenzéki párt képviselője keddi sajtótájékoztatóján.

Balsai István azt mondta: egy hete szeretnék kideríteni Szilvásy György javadalmazását és alkalmazásának körülményeit, az MNV azonban fittyet hány mindenfajta törvényi kötelezettségre. Megengedhetetlen, hogy egy állami szerv így packázzon a nyilvánossággal – tette hozzá.

A fideszes politikus szerint ugyanis egy 2007-es törvény szerint az állami vagyonnal gazdálkodó szerv közfeladatot lát el, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló jogszabály alapján pedig a közfeladatot ellátó személy e feladatával összefüggő személyes adata nem élvez védelmet.

Balsai István hétfőn a parlamentben azonnali kérdést tett fel az ügyben, és szerinte az erre adott válaszban Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára félrevezette a közvéleményt, amikor azt állította, hogy az idézett törvény csak az első számú vezetőkre vonatkozik.

Utalt arra is, hogy Katona Tamás szerint Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter kész közzétenni az egyik országos napilapban főigazgatói jövedelmének összegét. Balsai István ugyanakkor hangsúlyozta: azt szeretnék, ha ez nem Szilvásy György közlésén, hanem a nyilvánosan megismerhető adatokon keresztül kerülne a közvélemény elé. Felhívta a figyelmet arra is, hogy sajtóhírek szerint Szilvásy György jövedelme 1,5 millió forint havonta, és ehhez prémium is társulhat.

Balsai István az ügyben először egy hete tartott sajtótájékoztatót, amelyen azt mondta, a Fidesz tudni szeretné, hogy a “bukott kormány bukott tárca nélküli miniszterének újabb zsíros állása mennyibe kerül az adófizetőknek”. Erre reagálva a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azt közölte, hogy Szilvásy György a korábbi főigazgatói munkakört betöltő munkavállalóval azonos munkaszerződési feltételekkel és juttatásokkal áll alkalmazásban a cégnél. Az MNV közleményében hangsúlyozta, hogy dolgozói nem közalkalmazottak és nem köztisztviselők, a főigazgatói pozíció betöltése pedig kinevezés útján, a Munka törvénykönyve alapján, munkaszerződés megkötésével történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik