Belföld

„Fontosabb a költségvetés, mint az ügynökmúlt”

Sokkal fontosabb Budapest költségvetése, mint az, hogy az azt megszavazó egyik szocialista fővárosi önkormányzati képviselő a Kádár-rendszerben az állambiztonságnál dolgozott - mondta Kivágó Iván Györgyné, akit az MSZP budapesti párttanácsa a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójába delegál.

A fővárosnak azért nincs költségvetése, mert az ellenzék azt nem szavazza meg, míg az MSZP-SZDSZ koalíció egyfős többsége csak úgy valósul meg, ha Hunvald György helyére a szocialista frakció delegál valakit – közölte. Kivágó Iván Györgyné utalt arra, hogy 12 éve helyi önkormányzati képviselő a főváros XXIII. kerületében, 10 éve pedig ugyanitt alpolgármester, most pedig úgy állítják be, „mintha bűnöző lenne”, mert huzamosabb ideig a Belügyminisztérium állambiztonsági szervénél dolgozott.

Elmondása szerint 1991 szeptemberéig, tehát a rendszerváltás után is dolgozott az állam- illetve a nemzetbiztonság kötelékében. Arra, hogy pontosan mikor kezdte ott a működését, nem tudott válaszolni.

Elmondása szerint a Kádár-rendszerben elvégezte a Belügyminisztérium Idegennyelvi Főiskoláját és a Külkereskedelmi Főiskolát, ezután került állambiztonsági szolgálatba, ahol a III/II-es kémelhárító főcsoportfőnökségen dolgozott. Itt azzal foglalkozott, hogy a külföldiek államellenes tevékenységét megakadályozza, de „nem tett olyat, ami miatt őt meg kellene hurcolni” – reagált az ellenzéki pártok véleményére, mely szerint ő nem volt jó választás a szocialista frakcióba.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.