Belföld

Nem fizet a Deloitte

Nem kozmetikázta a Postabank mérlegeit a Deloitte, ezért nem kötelezhető kártérítésre a bíróság szerint.

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Bíróság tavaly októberi ítéletét, amelyben elutasították a magyar állam keresetét a Deloitte Kft.-vel szemben, az állam azért indított pert, mert úgy vélte, hogy az alperesek “kozmetikázták” a Postabank mérlegeit – írta szombati számában a Népszava.

A pereskedés több mint tíz éve, az Orbán-kormány idején kezdődött, amikor a Pénzügyminisztérium kártérítési pert indított a Postabank három könyvvizsgálója – a Prudentia, a Deloitte és az Arthur Andersen – ellen. Az állam akkor úgy vélte, az alperesek kezdettől fogva “kozmetikázták” a bank mérlegeit – idézi fel a napilap.

A könyvvizsgálók tevékenységének átvilágítása nem sokkal a Postabank vezetői elleni büntetőeljárás kezdete után indult. Az állam akkor kétféle jogcímen követelt kártérítést a három cégtől. Egyrészt, mert a hatalmas tőkevesztés miatt tízezer forintról öt forintra kellett a Postabank részvényeinek névértékét leszállítani. Emellett a 42 milliárd forintos, többségében már állami tulajdonú jegyzett tőke 20 milliósra olvadt. Ráadásul a büdzsének 152 milliárd forinttal kellett konszolidálnia a Postabank több mint 170 milliárdos rossz minősítésű hitelállományát – mutatott rá a cikk.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.