Belföld

Bajnai az MDF szavazataira is számít

Lényegi, tartalmi kérdésekről tárgyalt a miniszterelnök az MDF vezetőivel. Bajnai Gordon a találkozó után közölte: az MDF által képviselt irányok sokszor egybeesnek azzal az iránnyal, amelyre a kormány szeretné az ország szekerét vinni.

A kormányfő üdítő kivételnek nevezte az MDF vezetőivel folytatott megbeszélést. Hozzátette: egy felelős ellenzéki párttal arról beszélgetett, hogy mit kell tennie az ország érdekében annak, aki éppen a hatalmat gyakorolja, és nem arról folyt a beszélgetés, hogy ki van hatalmon.

Megvédenék a családokat

Bajnai Gordon elmondta: beszéltek arról, hogy milyen lépésekre van szükség, hogy a kormány a válságban megvédje a családok otthonait, hogy talpon tudja tartania a kis- és középvállalkozásokat.

Bajnai és Dávid Ibolya - egy irányba mennek? (Fotó: MTI)

Bajnai és Dávid Ibolya – egy irányba mennek? (Fotó: MTI)

Hozzátette: az MDF vezetőivel egyetértettek abban, hogy nem elég csak rövid távú válságkezelést folytatni, hanem a kormánynak olyan lépéseket kell tennie, mellyel visszaszerezheti a bizalmat is. A kormányfő hangsúlyozta: szükség van Magyarország önbizalmának helyreállítására.

Azonos irányokban gondolkodnak

Mint mondta, az MDF által képviselt irányok sokszor egybeesnek azzal az iránnyal, amelyre a kormány szeretné az ország szekerét vinni. Hozzátette: arra számít, hogy azokat a helyenként fájdalmas lépéseket, melyeket a kormány javasol, és amelyekkel az MDF is egyetért, azokat az ellenzéki párt megszavazza majd.

Kérdésre válaszolva közölte: nincs offshore cégben tulajdona már nagyon rég óta. Ha egyébként lenne, és jogszerűen lenne, akkor neki is a jövőbeni jogszabály hatálya alá kellene esnie, hiszen senki sem lehet kivétel – tette hozzá.

Szintén kérdésre válaszolva az ingatlanadó kapcsán azt mondta: a pénzügyminiszter még dolgozik a kormány 2010-es adójavaslatain, amelyek körülbelül két hét múlva lesznek kész. Hozzátette: azt tervezik, hogy nagyobb ingatlanvagyonoknál nagyobb, míg kisebb ingatlanértékeknél kisebb terhet raknak a családok vállára.

Az MDF könnyítene a munkavállalók terhein

Dávid Ibolya, az MDF elnöke – akit a találkozóra elkísért Herényi Károly volt frakcióvezető és Makay Zsolt, a párt országos választmányának elnöke is – újságíróknak azt mondta: beszéltek a párt- és kampányfinanszírozás tarthatatlanságáról, valamint új munkahelyek létesítéséről.

A párt elnöke kiemelte: Magyarországon könnyíteni kell a munkavállaláshoz szükséges feltételeket. Hozzátette: javasolták a feltételek megváltoztatását az alkalmi munka és a részmunka területén, hogy új munkahelyeket lehessen teremteni.
Dávid Ibolya közölte: megkérte a miniszterelnököt, tegye lehetővé, hogy megszülethessen egy olyan törvény, amely átlátható viszonyokat teremthetne a párt- és kampányfinanszírozásban.

Hangsúlyozta azt is: ami ma kormányprogram címén történik, az a száznapos program következménye, illetve annak a módosítása. A Bajnai-kormány programja felér egy bocsánatkéréssel – tette hozzá.

Kritikát is megfogalmazott Dávid

Kiemelte: mindamellett, hogy az MDF helyesnek tarja, hogy a száznapos programmal szemben elindult egy racionálisabb programalkotás, a tárgyaláson számos kritikát is megfogalmaztak a program elemeivel kapcsolatban.

Dávid Ibolya újságírói kérdésre azt mondta: még sok minden nem tudható a program elemeiről, ezért az MDF megvárja, míg az előterjesztések megszületnek, és utána dönt arról, hogy támogatja-e azokat.

Újból hangsúlyozta azt is: az MDF a parlament feloszlatása mellett tette le a voksát, azonban 204 képviselő az Országgyűlésben bebizonyította, hogy tudnak egy kormányt és kormányfőt támogatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik