Belföld

Bajnai önfeláldozást kér a kormányától

Bajnai Gordon szerint az új kormány felelőssége a rövid ideig tartó mandátuma ellenére is nagyon nagy, ezért a kormánytagoktól ehhez illő elszántságot, komolyságot, őszinteséget, együttműködést és helyenként önfeláldozást vár el.

A kormány válságkezelő programjával foglalkozunk, amely a válság minden aspektusára megpróbál választ adni – mondta a miniszterelnök a Bajnai-kormány első, pénteki ülésén. Van jelentősége annak, hogy a kormány mögött erős politikai támogatás, jelentős parlamenti többség áll, ahogyan annak is, hogy “a kormány a dolgát, még a fájdalmas döntéseit is, nyitott szemmel, józan, tiszta fejjel, de ha kell, nehéz szívvel, de megtegye” – hangsúlyozta Bajnai.

“Egy év, egy kormány”

Olyan munkára számítok, amelyben mindenki elkötelezett az egész ügy iránt, és nemcsak rész-, tárcaérdekeket követ, hanem Magyarország egészének, a válságból való kilábalásnak és egy új növekedési pályára állásnak a szempontjait – jelentette ki a kormányfő.

“Egy év, egy kormány a válságkezelés érdekében” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint erre a feladatra vállalkozott az új kabinet. Kiemelte, hogy az új és korábbi tagok célja közös: Magyarország kivezetése a súlyos világgazdasági válságból – sokszor fájdalmas és nehéz döntésekkel, de nagy elszánással és felelősséggel.

A Bajnai-kormány első ülése (fotó: MTI)

A Bajnai-kormány első ülése (fotó: MTI)

Egy üres szék

Az országot olyan pályára kell állítani, amelynek eredményeként a polgárok egy biztatóbb, jobb jövő felé haladhatnak a következő években – szögezte le Bajnai Gordon. A kormányfő szavai szerint kabinetjét a változatosság és a folytonosság egyszerre jellemzi; az új összeállításban megerősítették a szakértői képviseletet, mert – elmondása szerint – a válságkezelés nem bal- vagy jobboldalról szól”.

Bajnai Gordon megköszönte a kormány tagjainak, hogy vállalták a feladatot, amely szerinte nehezebb lesz, mint elődeiké volt.
A válságkezelő program kapcsán a kormányfő elmondta még, hogy az nemcsak az azonnali, rövid távú kérdésekre keres választ, hanem azokra is, hogy Magyarország miként kerülhet új növekedési pályára. A kormány munkája csak egy évig tart, de lépései hosszú évekre eldönthetik, hogy Magyarország felfelé vagy lefelé halad a fejlődési pályáján – szögezte le Bajnai Gordon.

A kormányülés elején csak a miniszterelnök beszéde volt sajtónyilvános. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter székét üresen hagyták.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.