Belföld

Szanyi „kaláka-csomaggal” színesítené a Bajnai-csomagot

Egy harmadik, 15 százalékos áfakulcs bevezetésére, a legszegényebb réteget támogató "kaláka-csomagra", valamint a hiteleik fizetésével bajba jutottak megsegítésére vonatkozó javaslatokat terjeszt elő Szanyi Tibor az MSZP-frakció ülésén csütörtökön.

A szocialista politikus a frakcióülés előtt – amelyen Bajnai Gordon miniszterelnökkel a válságkezelő program elemeiről egyeztetnek a képviselők – újságíróknak elmondta: a program kiegészítésére tesz javaslatot.

Szanyi Tibor megismételte korábbi felvetését, amely szerint az alapvető élelmiszerekre, a gluténmentes és diabetikus termékekre, a megújuló energiaforrásokra, a távfűtésre, az építőiparra, a turizmusra, a vendéglátásra új áfakulcsot kellene bevezetni. Ennek mértéke hozzávetőleg 15 százalék lenne.

A politikus elmondta, hogy a fenntartható fejlődés
munkacsoport emellett még két csomagot dolgozott ki. Az egyik a legszegényebb rétegeket segítené meg, és “kaláka” néven fut, a másik pedig a hiteleikkel bajba jutottakat.

A készülő válságkezelő programról szólva Szanyi Tibor azt mondta, hogy a nehezét már tudni lehet, ezek a lépések ismertek a képviselők által aláírt politikai nyilatkozatból. “Most megpróbáljuk a jobb kedvre derítő ügyeket is összerakni” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.