Belföld

Bajnai a miniszterelnök – percről percre

Ellenszavazat nélkül fogadták el a bizalmatlansági indítványt, Bajnai Gordon miniszterelnöki esküt tett. A Parlamentnél tüntetőket többször könnygázzal oszlatták, 12 embert előállítottak, többeket kórházba szállítottak.

22.06

Összesen 12 embert állítottak elő a rendőrök a kedd délutáni és esti fővárosi tüntetések során – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden késő este.

A rendőrség honlapján közzétett adatok szerint a tucatnyi előállítottból hatot bűncselekmény, hatot pedig szabálysértés gyanúja miatt vontak intézkedés alá.

Utoljára egy férfit állítottak elő a Vértanúk teréről, mert semmilyen okmánnyal nem tudta magát igazolni. A rendőrség korábbi közlése szerint hat embert hivatalos személy elleni erőszak miatt állítottak elő a Vértanúk teréről illetve a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkáról, ötöt pedig a Kossuth térről jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt.


22.02

Véget értek a tüntetések a fővárosban – jelentették a Belvárosból az MTI tudósítói kedd este fél tíz után.

A tudósítók beszámolói szerint a Vértanúk terén történt oszlatás után a tüntetők egy csoportja a Báthory utcán át a Bajcsy-Zsilinszky útra jutott. Itt késő este már alig ötvenen voltak. Az MTI tudósítói azt látták, hogy több fehér mikrobuszból civil ruhás rendőrök szálltak ki és egyenruhás kollégáikhoz hasonlóan ők is igazoltatni kezdtek.

A Vértanúk terénél ugyancsak igazoltatnak, ott mintegy 30 tüntető maradt. A rohamrendőrök már távoztak a térről. A rendőrség az este folyamán több embert is előállított.


21.20

Oszlatni kezdtek a rendőrök kedd este kilenc óra után a fővárosi Vértanúk terén, a tüntetőket a Báthory utca irányába szorítják. Az MTI tudósítója azt jelentette, hogy 3-400 tüntető van a helyszínen, akik pfujolással és “ria, ria, Hungária” kiáltásokkal fogadták az oszlatást.

21.11

Támogatta Hiller István oktatási miniszterré történő kinevezését kedden az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága. A testület 13 igen és 10 nem szavazattal döntött úgy, hogy az eddigi tárcavezető folytassa munkáját a Bajnai-kormányban.


21.06

Tizenöt rendőr és tíz civil sérült meg a keddi tüntetések során. A rendőrök között több fejsérült van, de egyikük sem szorul kórházi kezelésre – mondta Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd este. A rendőrök főként a feléjük dobott különböző tárgyaktól sérültek meg – tette hozzá. Egy rendőrt és tíz civilt szállítottak kórházba az utcai megmozdulásokkal kapcsolatos sérülésekkel – mondta Valics Dezső, a mentőszolgálat sajtóügyeletese.


20.53

Távozásra szólították fel az egybegyűlteket a rendőrök a fővárosi Vértanúk terén, mert – mint azt a hangosbemondón a tüntetőkkel közölték – a rendezvény elvesztette békés jellegét.

Előzőleg a mintegy 4-500 tüntető közül többen provokálták, szidalmazták a rendőröket. A felszólítást a távozásra a résztvevők hangos pfujolással és füttyszóval fogadták. A rendőrök ezzel egyidejűleg védőfelszerelésben sorakoztak fel – jelentették az MTI tudósítói.


20.51

Cáfolta a Gój Motoros Egyesület elnöke, hogy tagjai megjelentek volna a Sándor-palotánál kedd délután. Mészáros Imre elnök elmondta: a gój motorosok 11 motorral – a rendőrséggel előre egyeztetve, rendőrségi felvezetéssel – érkeztek a Kossuth térre 14 óra 45 perckor, a Civil Összefogás Fórum nagygyűlésére. A motorosok a civilek által megfogalmazott petíciót átvették, hogy elvigyék a közszolgálati televízióba és a rádióba. A motorosok 15 óra 45 perckor érkeztek vissza az Alkotmány utcába, és közöltük, hogy mindkét helyen átvették a petíciót – tette hozzá az elnök. Mint mondta, ezek után, 16 óra 15 perckor elhagyták a Kossuth teret, és a motorosok hazamentek.


20.31

A Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban is átvették a demonstrálók petícióját kedd este. A Bródy Sándor utcában a hírszerkesztőség egyik munkatársa, a Szabadság téren pedig Bednárik Imre hírigazgató vette át a parlament önfeloszlatását, az előrehozott választások minél korábbi megtartását követelő dokumentumot. Esti híradásaiban mindkét közszolgálati médium ismertette a petíció leglényegesebb elemeit.


20.30

Támogatta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszteri kinevezését az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának szocialista és szabad demokrata többsége kedden. A jelöltet 15 szocialista és egy szabad demokrata képviselő igen szavazatával támogatta, ugyanakkor a bizottság 13 fideszes, illetve kereszténydemokrata tagja nem támogatta.


20.29

Cáfolta az MTI-nek a BRFK kedd este, hogy rendőrsorfalba tüntetők hajtottak volna motorral és emiatt rendőrök sérültek volna meg.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője azt mondta: olyan eset volt, hogy a rendőrsorfal és a tüntetők közé motorral hajtottak, de ennek során senki sem sérült.

20.25

Átvette a tüntetők petícióját kedden a Köztársasági Elnöki Hivatal egyik képviselője, azt követően szétszéledt a budai Várban összegyűlt, előre hozott választásokat követelő tömeg.

Az Alkotmány utcából a budai Várba vonulók nem jutottak el közvetlenül a Sándor-palota elé, mert kordonnal zárták körbe az épületet. Egy tüntetőt, a Civil Összefogás Fórum egyik képviselőjét azonban átengedték a kordonon, Bencze Izabellát egy rendőr kísérte be az épületbe. Miután a nő elhagyta a Sándor-palotát, a mintegy ötszáz tüntetőből álló tömeg lassan szétszéledt.


20.10

Támogatta Herczog László jelölését a Szociális és Munkaügyi Minisztérium vezetésére az Országgyűlés oktatási bizottsága keddi ülésén,13 igen szavazattal, tíz ellenében, tartózkodás nélkül.

Herczog László zárszavában azt hangsúlyozta, hogy az Antall-kormány óta folyamatosan dolgozott a szaktárcánál, és minden kormánnyal lojális volt. Minden kormány alatt azt tapasztalta, hogy a források szűkösek voltak, miközben a reformokra szükség volt – hangsúlyozta a miniszterjelölt, aki úgy vélekedett, hogy ez fokozottan így lesz a válságkezelő kormány időszakában.
A miniszterjelölt legfontosabb feladatként a munkahelyek megőrzését emelte ki.


20.03

Folyamatosan fogynak a tüntetők az Alkotmány utcából.

19.55

A Vértanúk terén összegyűltek előtt Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti listavezetője azt mondta: az előre hozott választás ma már kevés, ellen kell állni az ország eladásának, és valódi rendszerváltásra van szükség.

Morvai Krisztina arról is beszélt, hogy nemzeti ellenállásra van szükség. Az embereket arra szólította fel, hogy Bajnai Gordont – akit többek között főgengszternek és gyilkosnak titulált – szólítsák libatolvajnak, ezzel is utalva a Hajdú-Bét ügyére.


19.31

Morvai Krisztina maratoni beszédet mondott, pár száz tüntető még mindig az Alkotmány utcában van, de semmi lényeges nem történik.


19.18

Több rendőr is megsérült a keddi tüntetéseken, a rendbontók egy csoportja egy mentőautót is megtámadott a Báthory utcában – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden kora este. A mentők összesen tíz embert szállítottak kórházba.

A rendőrség közleménye a sérült rendőrök számáról és sérüléseik fokáról egyelőre nem közölt részleteket. Csak annyit írtak, hogy az Országos Mentőszolgálat munkatársai gondoskodnak az ellátásukról. Nem tudni részleteket még a Báthory utcában nem sokkal negyed hét előtt megtámadt mentőautóról és személyzetéről sem.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese, Valics Dezső az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az utcai megmozdulásokkal kapcsolatban tíz embert szállítottak kórházba. Egy ember súlyosan, kilencen könnyebben sérültek meg – tette hozzá. A sérülések jellegéről nem kívánt nyilatkozni, s azt sem közölte, hogy a sérültek között hány rendőr van. A tüntetéseken előállítottak száma a rendőrség közlése szerint 11-re nőtt.


19.03

A rendőrök arra szólították fel a Vértanúk terénél összegyűlt tüntetőket, hogy ne álljanak ellen az igazoltatásoknak – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója kedden nem sokkal hét óra előtt.

A rendőrök arra figyelmeztették a demonstrálókat, hogy a rendezvény elveszítette békés jellegét. A helyszínen több százan gyűltek össze, köztük többen a Magyar Gárda egyenruháját viselik.

18.58

Korszerűbb, kiszámíthatóbb, gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb állami működésről beszélt az igazságügyi és rendészeti miniszterjelölt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában kedden.

Ügyfélközpontúbb közigazgatás és gyorsabb perek is szerepelnek a jelölt programjában, aki jelenleg is az igazságügyi és rendészeti tárca élén áll. Draskovics Tibor szerint a szélsőséges véleménynyilvánítás szélsőséges tettekhez vezet, ezért változtatni kell a véleménynyilvánítás szabadságának szabályain, és ehhez szükség van az alkotmány módosítására.

A jelölt meghallgatásán kitért arra is, hogy a tíz évvel ezelőtti igazságszolgáltatási reform tapasztalatai alapján szükséges a korrekció annak érdekében, hogy átláthatóbb, gyorsabb és a jogkereső közönség igényeire a jelenleginél nyitottabb legyen a bíráskodás.


18.56

Több rendőrt is kórházba kellett vinni, miután motorral hajtottak tüntetők a rendőrsorfalba – jelentette az MTI tudósítója. (A hírt a rendőrség később cáfolta!)

A könnygáztól is megsérültek rendőrök kedden. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egyelőre annyit közölt, hogy a nap folyamán több rendőr is megsérült.


18.53

Megérkezett Morvai Krisztina is. Közben a rendőrség felszólította az Alkotmány utcában álló pár száz fős tömeget, hogy vége a rendezvénynek, menjenek haza. A rendőrök oszlatásra készülnek, a vízágyút is oda vezényelték tudósítónk szerint.

18.50

A csütörtöki frakcióülésen további konkrét javaslatokat tesznek a válságkezelő programhoz a szocialisták, akiknek eddigi elképzelései is beépültek az alakuló dokumentumba – mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője, a párt elnöke.


18.46

Támogatta Molnár Csaba kancelláriaminiszteri kinevezését az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának szocialista, szabad demokrata többsége kedden.

A jelöltet 15 szocialista és egy szabad demokrata képviselő igen szavazatával támogatta, ugyanakkor 13 fideszes, illetve kereszténydemokrata nem támogatta.


18.34

Egy nőt átengedtek a Sándor-palotát lezáró kordonon, őt egy rendőr vezeti a Köztársasági Elnöki Hivatal épületéhez. A rendőrség sorfallal gátolja meg a mintegy 500 tüntetőt abban, hogy az államfő hivatala elé jussanak. A vonulók közül az első néhány száz tüntető már megérkezett, de folyamatosan érkeznek az emberek. A tüntetők azt skandálják, hogy “Vesszen a kormány!”, “Elnök úr, jöjjön ki!”, “Demokráciát!”, új választásokat követelnek és a székely himnuszt éneklik.
A Dísz térre körülbelül 20-25 gój motoros érkezett, a tömeg nagy ovációval fogadta őket.


18.28

Kiszorították a tüntetőket a fővárosi Alkotmány utcából a Bajcsy-Zsilinszky útra, a Deák tér felé vezető egyik forgalmi sávon megbénult a közlekedés – jelentették az MTI tudósítói kedden kora este. A rendőrség lezárta az Alkotmány utcából nyíló összes mellékutcát, a tüntetőket pedig kiszorították a Bajcsy-Zsilinszky útra.


Több előállítás van folyamatban – közölte a rendőrség kedden kora este, miután befejezettnek tekintette a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkán megtartott rendezvényt. A Kossuth téren és az Alkotmány utca torkolatánál maradt tömeg megpróbálta áttörni a kordont, különféle tárgyakat dobáltak a rendőrök felé – tartalmazza a Budapesti Rendőr-főkapitányság interneten közzétett közleménye. Eszerint mivel a rendezvény elveszítette békés jellegét, a rendőrség befejezettnek tekintette azt. Az “ellenséges tömeg” az Alkotmány utca, illetve a kisebb utcák felé hagyta el a torkolatot.


18.09

Egy gárdista súlyosan megsérült, mentők vitték el.

18.06

Ismét oszlatás volt, könnygázzal: a tömeget a Bajcsy-Zsilinszky út felé nyomják. Egyre kevesebb a tüntető. Egyedül a Hold utca felé lehet kimenni, három oldalon rendőrsorfal.

17.58

Kilencre nőtt a keddi tüntetések során előállítottak száma, miután a Vértanúk teréről újabb három embert állítottak elő hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden délután fél hatkor.

Előzőleg ugyancsak hivatalos személy elleni erőszak miatt egy férfit állítottak elő a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkáról, ahol a rendőrség közlése szerint a férfi nekitámadt egy rendőrnek, megrángatta a ruháját. A Kossuth térről ezt megelőzően öt tüntetőt állítottak elő, jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt.


17.56

A Kozma Ferenc utca és az Alkotmány utca sarkán könnygázzal oszlattak. Állítólag gárdistákkal csaptak össze a rendőrök. Az eső elállt közben.


17.55

Korrupcióellenes fellépést és karcsúsítást ígért az állami szférában a kancelláriaminiszter-jelölt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának keddi ülésén.

Csökken az állami vezetők és a szervezeti egységek száma a kancellárián – mondta Molnár Csaba jelölti meghallgatásán.
A közbeszerzések terén tapasztalható korrupcióval szemben „hajthatatlanságot” ígért a jelenleg ügyvezető közlekedési miniszter. Molnár Csaba elmondta azt is, hogy válságkezelő kormánynál különösen fontos a gyors, azonnali döntéshozatal, ennek jegyében az új kormány a héten két ülést is tart, pénteken és vasárnap.


17.54

Mintegy 50-60 tüntető néz farkasszemet a felsorakozott rendőrökkel a fővárosi Vértanúk terén a szakadó esőben.

A többi mint 100-150 demonstráló kapualjakba, fák alá húzódott be az eső elől. Közben Gonda László, a rendezvény főszervezője folyamatosan beszél a téren maradtakhoz.
A rendőrség korábban felszólította a Vértanúk terén lévőket, hogy távozzanak a Bajcsy-Zsilinszky út felé.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte: a Vértanúk terénél a demonstráló tömeg egy része megtámadta a felállított kordonokat, azokat megkísérelték áttörni, amit a helyszínen lévő rendőrök könnygázspray alkalmazásával megakadályoztak. A közlemény szerint a Vértanúk terén a BRFK munkatársai felvették a kapcsolatot Gonda Lászlóval. Tájékoztatták, hogy amennyiben a demonstráció elveszti békés jellegét és tömeges rendbontás történik, a rendőrség feloszlatja a rendezvényt.



Kiszorítás a Kossuth térről  - Képgaléria (mti.hu)



Kiszorítás a Kossuth térről – Képgaléria (mti.hu)




17.51

A Külügyminisztérium legfelsőbb vezetésével egyeztetett Balázs Péter, Bajnai Gordon új kormányának külügyminiszter-jelöltje kedd délután – mondta Szentiványi Gábor, a tárca szakállamtitkára.

A külügyminiszter-jelölt egyebek mellett szerdai parlamenti bizottsági meghallgatásával kapcsolatban egyeztet a szaktárca vezetésével – mondta Szentiványi Gábor. Balázs Pétert szerdán az Országgyűlés európai ügyek, valamint a külügyi és határon túli magyarok bizottsága is meghallgatja. A miniszterjelölt kedden azt mondta: csak bizottsági meghallgatása után nyilatkozik a sajtónak.


17.48

Tömött sorokban, zuhogó esőben több ezren vonulnak a Sándor-palotához, hogy elérjék: Sólyom László köztársasági elnök írja ki az előrehozott választásokat. A tömeget Fricz Tamás vezeti.

A tudósítók beszámolója szerint a Parlamentnél tüntető tömeg jelentős része elindult a Sándor-palotához. A vonulók a járdán haladnak az államfő hivatala elé.


17.45

Nem sokkal kedden délután fél 6 előtt berekesztette Alkotmány utcai nagygyűlését a Civil Összefogás Fórum a fővárosban, a tömeg elindult a Köztársasági Elnöki Hivatal felé, az eredeti 5-6 ezer résztvevőből mindössze 1500-an maradtak a rendezvény helyszínén.

Az Alkotmány utcában fel akart szólalni Vona Gábor, a Jobbik elnöke, de a szervezők nem hagyták szóhoz jutni, arra hivatkozva, hogy ez nem pártrendezvény. Vona Gábor miután nem kapott szót, az emelvényhez lépett és azt mondta, a Magyar Gárda elnökeként kíván felszólalni, és elkezdett beszélni. A demonstrálók ekkor hátat fordítottak a színpadnak és az Alkotmány utca-Honvéd utca útvonalon elindultak a Budai Várba, hogy új választások kiírását követeljék Sólyom Lászlótól.
Vona Gábor eközben arról beszélt, hogy egy csődbe vitt ország gazdasági minisztere lett a miniszterelnök és „politikai őslények” kezében van hatalom; akik KISZ-tagok voltak, a jövőben semmilyen közéleti vagy politikai feladatot nem láthatnak el – jelentette ki. Vona Gábor beszédét a vonulók hangos pfujolással fogadták.

A rendezvényen korábban Wittner Mária (Fidesz) országgyűlési képviselő az Alkotmány utcában felszólalva azt mondta, új választást kell kiírni, erre van szüksége az országnak, hogy „egy kordon nélküli országban élhessünk”. A fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, 1989-ben szabadságot, biztonságos életet akartunk, de ebből „a kordon meg a Gordon valósult meg”.

A demonstráció szervezői bejelentették, hogy tovább folytatják, amíg fel nem oszlatják a parlamentet. Közölték: végiggondolják azokat a jogi lehetőségeket, amelyekkel elérik, hogy az Országgyűlés feloszlassa önmagát. Bajnai Gordon miniszterelnökké választásával kapcsolatban úgy fogalmaztak, „az MSZP-SZDSZ pártkatonái nem mehetnek szembe a nép akaratával”, és az alkotmány szerint a hatalom a népé, ezért alkotmányos jogukkal élve minden nap nyomást gyakorolnak a kormányra és a parlamentre. Véleményük szerint alkotmányellenesen választották meg Bajnait miniszterelnökké, és csak azért valósulhatott meg, mert „pártkatonák erősen ragaszkodtak a hatalomhoz”, és amíg a szocialisták nem távoznak a hatalomból, Magyarország nem lesz független.


17.38

A nagy zápor elérte a Kossuth teret is. Helyszíni tudósítónk szerint sokan fedezékbe húzódtak, de a többség elindult haza.

17.31

A képviselők 169 igen szavazattal, 199 ellenében – egy tartózkodással – utasították el az Országgyűlés feloszlásáról szóló, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség által benyújtott javaslat tárgysorozatba vételét kedden az Országgyűlésben.

A benyújtók nevében Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt kérte a képviselőktől, hogy nyissák meg a vitát a parlament feloszlatásáról, és az új választás kiírásáról, vegyék tárgysorozatba a Fidesz-KDNP frakciószövetség országgyűlési határozati javaslatát.


17.27

Tudósítónk jelentése szerint békésen oszlik a tömeg, a Batthyány-örökmécsesnél egyre többen indultak hazafelé. Az ég dörög, hamarosan eső várható.

17.16

Az Alkotmány utcából egyre többen mennek a Vértanúk tere felé. Sokan azonban inkább hazafelé tartanak tudósítóink szerint.

17.15

A rendőrök eddig hat embert állítottak elő a Kossuth térnél. Az egyikük ellen hivatalos személy elleni erőszak a vád. Bajnai Gordon eskütételét egyébként élőben hallgatták a tüntetők, volt, aki elsírta magát.

17.13

Ahogy azt tudni lehetett: három SZDSZ-es képviselő – Béki, Gulyás és Velkei – nem szavazta meg Bajnai Gordont. Gyenesei István független képviselő viszont igent nyomott.

17.11

Ma még négy minisztert fognak meghallgatni a bizottságok, és a héten folyamatosak lesznek a meghallgatások, hogy az április 20-i ülésen valamennyien letehessék majd a miniszteri esküt.

17.06

Véget ért az Országgyűlés plenáris ülése. Legközelebb jövő hétfőn ül össze a Ház, várhatóan akkor tesznek esküt majd a Bajnai-kormány miniszterei is.


17.03

Az Országgyűlés elfogadta a Seres Mária által kezdeményezett, a képviselői költségtérítésről szóló népszavazás elrendelésére vonatkozó határozatot kedden.


17.00

A Vértanúk terénél a rendőrök jelenleg oszlatnak. Sok könnygázt is bevetettek, mert a tüntetők meg akarták bontani a kordont. A Báthory utca felé terelik a tömeget. Az Alkotmány utcából egyre több ember megy a Vértanúk tere felé. Pár száz embernél azonban nincs több tudósítóink szerint. A rendőrség felszólította a tömeget, hogy oszoljon, készenlétbe álltak az oszlatásra.

16.59

Hatalmas füttyel, dudálással, pfujolással fogadta a fővárosi Alkotmány utcában összegyűlt mintegy hét-nyolcezer ember kedden délután, hogy az Országgyűlés miniszterelnökké választotta Bajnai Gordont.

A Civil Összefogás Fórum nagygyűlésén résztvevők az Alkotmány utcában rádión követték a kormányfő-választást és az új miniszterelnök eskütételét. A tüntetők az eskütétel alatt is azt kiabálták: “hazaáruló”.

Ahol a tüntetők megbontották a kordont, három rendőrsorfal is áll. A szónokok arra kérték az egybegyűlteket, hogy ne inzultálják a rendőröket, ne akarjanak bemenni a kordon mögé, mert a rendezvényt békésen kell megtartani. A Vértanúk terén 500-1000 ember gyűlt össze, és körülbelül 100-150 rohamrendőr várakozik a metró bejáratánál, valamint a Báthory utcánál.
A tüntetők az Alkotmány utcában korábban azt mondták, amennyiben miniszterelnökké választják Bajnai Gordont, minden nap demonstrációt tartanak, amíg ki nem írják az előre hozott választásokat.

Kelemen András (Fidesz) országgyűlési képviselő a miniszterelnök-választás előtt a tüntetőknek a helyszínen azt mondta: ami az Országgyűlésben folyik, megerősítette a hitét, hogy az országgyűlési képviselők visszahívhatók legyenek, mert – mint mondta – méltatlan az országhoz, ami az Országgyűlésben történik.


16.50

A Vértanúk terén megbontották a kordont, a rendőrök élő kordonként állnak a helyén. Épp Budaházy beszél. Pezsgőt bontottak a tüntetők Gyurcsány bukására, de mivel szerintük “nincs mire inni”, nem itták meg, hanem kiöntötték – jelentette helyszíni tudósítónk.
A rendőrök itt könnygázt is bevetettek.

16.35

Az új miniszterek megválasztásáig ügyvezető kormány lesz: az államtitkárok átmenetileg folytatják munkájukat, bár megbízatásuk a mai nappal megszűnt.

16.34

Előállított a rendőrség egy férfit, mert a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkán rendőrre támadt – közölte kedd délután a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint a férfi nekitámadt egy rendőrnek, megrángatta a ruháját, ezért hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye miatt előállították. A közlemény ugyan nem tér ki erre, de mivel a sértett rendőr, az előállított férfivel szemben várhatóan az ügyészség jár majd el.

A rendőrség a mostani előállítást megelőzően azt közölte, hogy öt tüntetőt állítottak elő a fővárosi Kossuth térről. A Civil Összefogásért Fórum által bejelentett rendezvény 13 órakor kezdődött meg a Kossuth Lajos tér és az Alkotmány utca torkolatában. A rendőrök a demonstráció kezdete előtt többször is felszólították a tüntetőket, hogy a térnek azon a részén demonstráljanak, ahol az megengedett. Majd a Vértanúk tere és a Néprajzi Múzeum irányából az Alkotmány utcába szorították a Kossuth téren álló embereket.



Libákkal tilatakoznak - Képgaléria (mti.hu)



Libákkal tilatakoznak – Képgaléria (mti.hu)


A BRFK tájékoztatása szerint a tüntetők egy kis csoportja a többszöri rendőri felszólítás ellenére sem hagyta el a lezárandó területet, jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt öt embert állítottak elő. A civilek azt követelik a parlamentben Gyurcsány Ferenc bizalmatlansági indítványát tárgyaló képviselőktől, hogy ne akadályozzák a szabad választásokat, ne szavazzák meg Bajnai Gordont miniszterelnöknek. A környéken jelentős a rendőri készültség, több busznyi és teherautónyi rendőr várakozik, két vízágyú is készültségben áll.



16.29

Bajnai Gordon aláírja az esküokmányt. Elsőként Gyurcsány Ferenc gratulált neki, majd Kóka János, Fodor Gábor, Navracsics Tibor, Semjén Zsolt, végül Dávid Ibolya is kezet fogott az új miniszterelnökkel. Ezt követően Bajnai felment a díszpáholyba, hogy fogadja a köztársasági elnök gratulációját.

16.27

Bajnai Gordon esküt tesz a parlamentben.

16.25

Bajnai Gordon a miniszterelnök. Az Országgyűlés a konstruktív bizalmatlansági indítványt 204 igen, nulla nem, és nyolc tartózkodással elfogadta.

16.24

Szili Katalin jelenlét-ellenőrzést tart, majd döntést hoznak. Az Országgyűlés határozatképes. 193 képviselő igenszavazata kell a konstruktív bizalmatlansági indítvány elfogadásához.

16.13

Tudósítónk szerint a Vértanúk terén jelenleg egy férfi beszél a színpadon, fején egy Gyurcsány-maszkkal, kezében egy plüss libával. Itt pár százan lehetnek. Az Alkotmány utcában 1500-2000 ember lehet, sok a nyugdíjas. A hangulat nyugodt. Tudósítónk szerint kezd oszlani.

16.09

Bajnai Gordon viszonválaszában azt mondta, az a mód, ahogy Navracsics és Semjén megkérdezte, mit keres ott, az még inkább elvette a kedvét attól, hogy politikusnak hívja magát. “Még mindig csak arról van szó, hogy ki van hatalomban, miért van hatalomban, és arról kevés szó esett, hogy ezt mire kéne használni. Pedig Magyarország számára most ez az igazi kérdés” – fogalmazott Bajnai Gordon. Fontosnak tartotta ugyanakkor választ adni.

Mi adja a legalitását és a legitimitását a kormánynak? – tette fel a kérdést. Válaszában azt hangsúlyozta, csak meghatározott ideig csinálja, addig, amíg ez a legjobb megoldás.

Bajnai Gordon reagált a Fidesz és KDNP által előhozott vádakra, amelyek személyét, miniszterségét bírálták. Mint mondta, a fejlesztésekért felelős minisztersége alatt Magyarország az első helyre került az EU-ban a forráslehívás szempontjából.

16.08

Szili Katalin külön köszöntötte Sólyom László köztársasági elnököt és Paczolay Pétert, az Alkotmánybíróság elnökét. Ismét Bajnai Gordon kap szót, viszontválaszra, 15 perces időkeretben.

16.03

Kóka János szerint a kormány a népszavazás óta dermedt állapotban volt, a büdzsé pedig februárban megbukott. Ám mégis, három hónapig nem történt semmi. Felszólította a kormányfő-jelöltet: ne a következő választásra figyeljen, hanem a következő generációkra. “Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra” – intett az SZDSZ frakcióvezetője.

15.59

Kóka János felszólalásában azt mondta, hogy Bajnait nem fogja mindenki támogatni, mert a Fidesznek nem érdeke, hogy a Bajnai-kormány sikeres legyen. “Túl sok jóra a politikai harc csitulása érdekében, nem tud számítani” – intézte szavait Bajnainak. Kóka szerint egy lövése van, de ha jó irányba céloz, akkor az ország erősebb lehet.





15.49

A Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársai gyűjtik össze a libákat a Kossuth térről; a szárnyasokat a Magyar Gárda tagjai vitték a Civil Összefogás Fórum keddi nagygyűlésére, majd a libákat a kordon által lezárt területen elengedték.

A libák egy ideig a Néprajzi Múzeum és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium előtti üres területen sétáltak csoportokba verődve, de nem sokkal délután 3 óra előtt megérkezett a Fővárosi Közterület-felügyelet járműve, és a cég munkatársai elkezdték összeszedni az állatokat.

A befogott libákat zárt furgonba teszik, és a közterület-felügyelet ferencvárosi, Illatos úti állategészségügyi telepére szállítják. A demonstrálók a libákkal feltehetően arra akartak utalni, hogy a Hajdú-Bét 2003-ban történt csődje miatt sok libatenyésztő ment tönkre. Abban az időben a céget tulajdonló Wallis Rt.-t Bajnai Gordon vezette.

A civilek azt követelik a parlamentben Gyurcsány Ferenc bizalmatlansági indítványát tárgyaló képviselőktől, hogy ne akadályozzák a szabad választásokat, ne szavazzák meg Bajnai Gordont miniszterelnöknek. Sólyom László államfőtől azt kérik, hogy írja ki az előre hozott választásokat. A Civil Összefogás Fórum petícióját Semjén Zsolt, a KDNP elnöke vette át az Országház északi kapujánál felállított kordonnál.

A nagygyűlésen az MTI helyszíni tudósítói szerint körülbelül ötezren lehetnek, a szervezők azt jelentették be, hogy több tízezren vannak. A hangulat a nagygyűlésen felfokozott, a szervezők folyamatosan rendre intik a megjelenteket, és arra kérik, ne provokálják a rendőröket.



15.48

Öt tüntetőt állított elő a rendőrség kedd délután a fővárosi Kossuth térről – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-vel.

A Civil Összefogásért Fórum által bejelentett rendezvény 13 órakor kezdődött meg a Kossuth tér és az Alkotmány utca torkolatában. A rendőrök a demonstráció kezdete előtt többször is felszólították a tüntetőket, hogy a térnek azon a részén demonstráljanak, ahol az megengedett. Majd a Vértanúk tere irányából és a Néprajzi Múzeum irányából az Alkotmány utcába szorították a Kossuth téren álló embereket.



Kiszorítás galéria - KÉPEK (fotó: Gáti András)



Kiszorítás galéria – KÉPEK (fotó: Gáti András)


A BRFK tájékoztatása szerint a tüntetők egy kis csoportja a többszöri rendőri felszólítás ellenére sem hagyta el a lezárandó területet, jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt öt embert állítottak elő.

A civilek azt követelik a parlamentben Gyurcsány Ferenc bizalmatlansági indítványát tárgyaló képviselőktől, hogy ne akadályozzák a szabad választásokat, ne szavazzák meg Bajnai Gordont miniszterelnöknek. A környéken jelentős a rendőri készültség, több busznyi és teherautónyi rendőr várakozik, két vízágyú is készültségben áll.

15.35

Merjünk kormánypártiak lenni! – erre biztatta a képviselőket Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden a parlamentben. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint illúzió abban reménykedni, hogy válságkezelő lesz a Bajnai-kormány.

Mesterházy Attila a konstruktív bizalmatlansági indítvány parlamenti vitájában azt mondta, kétszáz hazafi ül körülötte, akiket arra biztat, hogy támogassák az új kormány programját.
Varga Mihály szerint érdemi, cselekvőképes kormányzatnak kellene létrejönnie, de Bajnai Gordon eddigi, különböző kormányzati pozíciókban végzett munkája azt mutatja, hogy kormánya alkalmatlan lesz a válság kezelésére.



15.30

Herényi Károly először beszélt független státuszból. Arról szólt, hogy az MDF-es képviselők előrehozott választást akartak a válság kezdete óta. Pénzügyi, gazdasági és bizalmi válságban van az ország, ezért kellene előrehozott választás, de úgy tűnik ezt többször nem sikerült végig vinni a Parlamenten.

Elmondta, hogy Bajnai programját nem tudja támogatni az MDF ezért tartózkodni fognak a parlament feloszlatásáról szóló szavazáskor. Nem mondanak nemet Gyurcsány miatt, se igent Bajnai miatt. Nem hisz az egyéves válságkezelésben, ez túl hosszú idő – mondta. Szerkezet kell átalakítani és nem csak válságot kezelni egy éven át, reformok kellenek párhuzamosan a válságkezeléssel. „Jobb, ha csak egyszer fáj” – mondta.

A távozó kormányt ítélve Herényi, úgy vélekedett, ennyire futotta. Hiába lehetett meg az intelligencia a kormánytagokban, nem volt bátorságuk. Kétharmados a magyar politikai gyávaság – idézte Dávid Ibolyát Herényi.

15.12

Fodor Gábor beszédében kiemelte: amíg a kormány a reformprogramot képviseli, addig számíthat az SZDSZ támogatására. Nem kívánnak azonban koalícióra lépni, egy konstruktív partnerséget kínálnak. És ezt a támogatást a következő választásokig meg kívánják adni.



15.09

Tudósítónk szerint több ezer ember gyűlt össze az Alkotmány utcában, és a Vértanúk terén a Jobbik rendezvényén is több százan állnak. Tudósítónk szerint fesztiválhangulat van, utcai árusokkal.





15.00

Fodor Gábor a következő szónok. Ő azt kérte képviselőtársaitól, hogy adják meg a kellő eleganciát a leköszönő miniszterelnöknek, és a jelöltnek is. „Mert egy ország néz minket” – fogalmazott az SZDSZ elnöke. Azzal ugyanis a demokratikus kultúrát rombolják, ha nem egymásra figyelnek, hanem mindenki mondja a betanult szöveget. Fodor szerint bár sok érv szól a választások mellett, de furcsának tartja, hogy egy olyan párt elnöke olvasta fel ezt a kiáltványt, aki 2006-ban nem merte vállalni a megmérettetést önállóan. (A KDNP 2006-ban a Fidesz listáján indult, önállóan nem – a szerk.)

Fodor hangsúlyozta: komoly érvek vannak a szakértői kormány segítése és az előrehozott választások mellett is. Szerinte hajszál döntött amellett, hogy a válságkezelő kormánynak ad esélyt. „A főelem az idő volt. Ha az előrehozott választások mellett voksolunk, az újabb több hónap cselekvőképtelenséget jelent. Márpedig ezt Magyarország nem engedheti meg magának” – fogalmazott Fodor Gábor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik