Belföld

A VDSZSZ-nek nem tetszik a Bajnai-csomag

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elutasítja a Bajnai-program minden elemét, amely a vasutas munkavállalókat, a vasút egészét sújtaná, és ezért kész a sztrájk folytatására - közölte a VDSZSZ.

A szakszervezet közleményében kiemeli: a Reformszövetség égisze alatt, a megszüntetett Magyar Vasúti Hivatal volt elnöke, Antal Dániel által készített dokumentum egyebek között a MÁV-os bérek 5 százalékos csökkentését, és a vasutasok részmunkaidőben történő foglalkoztatását sürgeti. Ezen felül 86 milliárd forintot vonnának el a vasúttól – írja a VDSZSZ.

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt tervei között szerepel az is, hogy a kormány csökkentené a közösségi közlekedés támogatását.

A VDSZSZ szerint az már eddig is kiderült, hogy a gazdasági válság közepette elhúzódó kormányválság többszörösen hátrányosan érinti a vasutas munkavállalókat is. A vasutasok számára kifizethetetlen banki törlesztőrészletek szinte már elviselhetetlen terheit idén július elsejétől a Bajnai-program a lakástámogatások felfüggesztésével, valamint a gáz- és távhőár-kompenzáció csökkentésével tetézné, amit a későbbiekben teljesen meg is szüntetnének – emlékeztetnek.

A munkavállalói érdekképviselet számára úgy tűnik, “a Bajnai-program feltett szándéka, hogy szétverje a vasutat”. A tervezett elvonás a VDSZSZ szerint azt eredményezné, hogy reggel és este vonalanként mindössze egy-egy vonatpár közlekedhetne. Így az utazóközönség jelentős része tartósan nem tudna eljutni munkahelyére, ami a vasutas családokon túlmutató súlyos társadalmi problémát okozna – hangsúlyozza a szakszervezet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik