Belföld

Draskovics: több politikus ellen is merényletet terveztek

Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint megjelent immár kézzelfoghatóan, fenyegetően a belföldi eredetű, politikai motivációjú terrorizmus Magyarországon.

Draskovics Tibor szerint több politikus ellen is merényletet terveztek annak a csoportnak a tagjai, akiket szerda éjjel fogtak el a nyomozók. Mint mondta, a rendőrség hosszú munkával felderített egy olyan “terrorista sejtet”, amelynek tagjai tudatosan, robbantásos és más súlyos bűncselekmények elkövetésére, egy merényletsorozatra készültek. Ennél enyhébb, de hasonló bűncselekményeket már elkövettek, bizonyos politikai célok szolgálatában – mondta Draskovics Tibor az InfoRádióban.

Arra a kérdésre, hogy a csoport tagjainak valóban volt-e egy listája, amelyen több politikus is szerepelt, úgy válaszolt: “minden jel arra mutat, hogy merényletsorozatot készültek végrehajtani”. A merényletsorozathoz szükséges előkészületeket megtették: összeállították a végrehajtáshoz szükséges szerkezeteket, amelyek akár emberi élet kioltására, vagy súlyos kár okozására is alkalmasak.

A miniszter a nyomozás érdekeire hivatkozva arra nem adott választ, hogy pontosan kik voltak a merényletek célpontjai. Azt azonban elárulta, hogy minden jel szerint a szóban forgó csoport tagjai adtak le lövéseket Hiller István házára 2007 decemberében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik