Belföld

Kormánytagokkal egyeztetett Bajnai

Hét minisztérium vezetői, miniszterek és államtitkárok egyeztettek kedden Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölttel. A megbeszéléseket követően a sajtónak nyilatkozó tárcavezetők egyhangúan arról nyilatkoztak, hogy csak szakmai kérdésekről, nem pedig személyi kérdésekről esett szó.

Kiss Péter kancelláriaminiszter a kormányprogramról egyeztetett Bajnai Gordonnal. A megbeszélésről távozóban újságíróknak azt mondta: a közvélemény eddig a rövid távú válságkezelés szükséges lépéseit ismerte meg.

Mint mondta, most viszont már arról tárgyaltak, hogy ezeket a lépéseket milyen, a reálgazdaságra, a társadalompolitikára vonatkozó kezdeményezések veszik majd körbe. Arra a kérdésre, hogy marad-e kancelláriaminiszter, Kiss Péter közölte, ezt a kérdést nem neki kell megválaszolnia. Erről a miniszterelnök-jelölt kellő időben fog beszélni – fűzte hozzá.

A PM-esek nem nyilatkoztak

Sem Veres János pénzügyminiszter, sem Keller László pénzügyi államtitkár nem nyilatkozott a sajtónak, miután nem sokkal délután két óra után elhagyta a gazdasági minisztériumot. A kormányfőjelölt a megbeszélést Veres Jánossal kezdte meg, s csak később csatlakozott a tárgyalásukhoz Keller László.

Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, valamint két államtitkára, Korózs Lajos és Simon Gábor csak szakmai kérdésekről beszélt a kormányfőjelölttel. Simon Gábor államtitkár a megbeszélés után újságíróknak azt mondta, hogy a találkozón helyzetjelentést adtak a kormányfőjelöltnek, majd elmondták: a tárcánál mely programok a legfontosabbak.

Szakmai kérdésekről volt szó

Csak szakmai kérdésekről tárgyalt Bajnai Gordonnal az oktatási tárca vezetője, Hiller István miniszter is, aki az újságíróknak annyit mondott: Bajnai Gordon a köz- és a felsőoktatás szakmai kérdéseiről kért tőle egyfajta “státuszriportot”.

Kérdésre válaszolva közölte: nem került szóba, hogy lesznek-e megszorítások a tárcánál. Arra a kérdésre, hogy marad-e a kormányban, Hiller István nem válaszolt.

Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a megbeszélést követően arra a kérdésre, hogy szóba került-e a gázártámogatás, csak annyit mondott: arról beszéltek, hogy a következő időszakban a válságkezelésen belül mit kell tenni a közlekedés és az energetika területén.

Arra, hogy ez pontosan mit jelent, azt felelte: ezt majd várhatóan a miniszterelnök-jelölt fogja nyilvánosságra hozni. Személyi kérdésekről nem beszéltek – mondta el kérdésre válaszolva.

Szekeres a reformokról és feladatokról egyeztetett

Szekeres Imre honvédelmi miniszter kedd este fél hét körül távozott a Bajnai Gordonnal folytatott megbeszélésről. Az újságíróknak azt mondta, hogy a kormányfő-jelölttel a honvédelmi reform eddigi helyzetéről és az idén még hátralévő feladatokról tárgyaltak, és meg is állapodtak ezekről az ügyekről.

Közölte, hogy személyi kérdésekről nem volt szó, ám miniszterelnök-jelölt majd a jövő hét elején ismerteti elképzeléseit.

Arra a kérdésre, hogy az általa vezetett tárca kap-e új forrásokat vagy megszorításokra számíthat-e, úgy felelt: a Honvédelmi Minisztériumnak van költségvetése és nincs szüksége plusz forrásokra.

Székely Tamás egészségügyi miniszter és Vojnik Mária államtitkár sem nyilatkozott az újságíróknak az egyeztetés előtt és után sem.

Katona Bélával nem beszéltek a házelnökségről

Negyed nyolc után távozott a gazdasági minisztériumból Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A politikus az újságíróknak azt mondta, hogy a miniszterelnök-jelölttel nem tárgyaltak a házelnöki posztról. Arra a kérdésre, hogy akkor miről beszéltek, annyit mondott, hogy a válságkezelés legfontosabb elemeiről. Hozzátette: erről valószínűleg azért egyeztetett vele Bajnai Gordon, mert már korábban is sokszor tárgyaltak a témáról.

Hétfőn délelőtt az agrártárcától Gráf József és Gőgös Zoltán járt a miniszterelnök-jelöltnél. Gráf József megerősítette: Bajnai Gordonnal áttekintették az agrárium helyzetét, a beruházásokat és a támogatási rendszert. Mint mondta: “teljes nézetazonosság” volt köztük. Hozzátette, a miniszterelnök-jelölt több területen javaslat kidolgozását kérte tőle. Példaként a támogatások kifizetésének felgyorsítását említette.

Gráf József is azt közölte hétfőn, hogy a megbeszélésen személyi kérdésekről nem volt szó.

Nincs vétójog

A miniszterelnök-jelölt az MSZP múlt csütörtöki frakcióülésén azt mondta: a miniszterek kinevezésénél az SZDSZ nem kaphat vétójogot, mint ahogy a fontos tárcák esetében a szocialista frakció sem. „A személyi döntések nem tűnhetnek politikai mutyinak, hatalomtechnikai trükknek” – mondta Bajnai Gordon.

A miniszterelnök-jelölt hétfőn kezdte az egyeztetéseket a tárcák irányítóival, mindenkitől helyzetjelentést kér az aktuális ügyekről, illetve a tervezett intézkedésekről.

A Népszabadság értesülése szerint Kiss Péter, Szekeres Imre és Hiller István megtarthatja tárcáját.

Gyenesei maradna

Ha felkérést kap, továbbra is vezetné az önkormányzati tárcát Gyenesei István. Az önkormányzati miniszter kedden elmondta: nem ismeri a kormányfőjelölt válságkezelési programját, arról csak annyit tud, mint a sajtóból bárki más. Elmondta azt is, mivel független képviselő, nem tagja az MSZP-frakciónak, így nem írta alá Bajnai Gordon programjának intézkedéseit tartalmazó nyilatkozatot. De erre nem is kérték meg – fűzte hozzá.

Gyenesei István közölte: ha a válságkezelő programmal nem ért egyet, abban szerepet sem vállal, s nem is lesz a tagja a következő kormánynak. Szerdán késő délután találkozik Bajnai Gordonnal, és majd “akkor minden kiderül” – jegyezte meg.

a fidesz nem tárgyal bajnaival

Fidesz sem Bajnai Gordon “illegitim kormányával”, sem pedig “az új MSZP-SZDSZ koalícióval” nem tárgyal az emberek háta mögött – olvasható abban a válaszlevélben, amelyet Szijjártó Péter küldött Bajnai Gordon kormányfőjelöltnek. Szijjártó Péter azt mondta: Bajnai Gordon az MSZP programjának végrehajtására összefogott az MSZP-vel és az SZDSZ-szel az emberek ellen.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.