Belföld

Varga Mihály nem hisz Veresnek

Varga Mihály nem hiszi el a Veres János által közölt makrogazdasági adatokat.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kételkedik azokban a makrogazdasági adatokban, amelyekről szerdán adott tájékoztatást Veres János pénzügyminiszter.

“Nekem jogom van kételkedni ezekben a számokban, tekintettel arra, hogy a pénzügyminiszter már elég sokszor megvezette ezt az országot” – fogalmazott a politikus szerdai sajtótájékoztatóján.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz szerint felmerülhet-e, hogy kozmetikáztak ezeken a számokon, az Orbán-kormány pénzügyminisztere úgy válaszolt: “mi az hogy, nagyon is”.

Egy kritérium teljesítve

Veres János ma bejelentette: teljesítette Magyarország tavaly az államháztartás hiányára vonatkozó maastrichti kritériumot, és minden esély megvan arra, hogy 2009-ben is a GDP 3 százaléka alatt maradjon az államháztartási deficit.

Az államháztartás eredményszemléletű hiánya GDP- arányosan 3,4 százalék lett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint 2008-ban, a nyugdíjreform költségeivel korrigáltan azonban – ami 0,6 százalékpontot jelent – tavaly a hiány a GDP 2,8 százaléka volt.

Rekord konszolidáció

Az elmúlt két és fél évben az ország rekordméretű és sikeres államháztartási konszolidációt hajtott végre – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

Veres János elmondta: az elmúlt két és fél év során a bruttó hazai termékhez mért államháztartási deficit a 2006. évi 9,3 százalékról csökkent 2008 végére 3,4 százalékra. Ez úgy következett be, hogy eredetileg a konvergenciaprogramban Magyarország azt vállalta, hogy 2008 végére 4,3 százalék lesz a GDP-hez viszonyított államháztartási deficit, így még ennél is erőteljesebb csökkenés következett be a 3,4 százalékos GDP-arányos hiánnyal.

A pénzügyminiszter arról is szólt, hogy 2007-re a kormány eredetileg 6,8 százalékos hiányt vállalt a konvergenciaprogram szerint, ez végül 5 százalék lett GDP-arányosan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik