Míg az elmúlt csaknem két év Medián-felméréseiben egyszer sem fordult elő, hogy a teljes népesség 1 százalékánál többen szavaztak volna a Jobbikra, addig februárban már a megkérdezettek 2 százaléka a Jobbikot választotta. Ráadásul ők minden más párt szimpatizánsainál magasabb, 83 százalékos arányban mondták azt, hogy biztosan részt vennének egy most vasárnapi választáson. A biztos szavazók körében pedig a januári 1 százalékról 4 százalékra nőtt a Jobbik támogatottsága.
A roma-ügy is befolyásoló tényező
A radikális jobboldali párt megerősödése aligha független attól, hogy a kutatást megelőző napokban a romák által elkövetett bűncselekményekkel volt tele a sajtó. A jelek szerint ezek a fejlemények már nem nagyon növelték a lakosság cigányellenességét, hiszen az eddig is meglehetősen erőteljes volt, új jelenség viszont, hogy a romákkal kapcsolatos véleményalkotás kezd részévé válni a szavazók politikai identitásának is.
Az SZDSZ támogatottsága 5 százalékra növekedett, a biztos választók körében pedig 4 százalékra. 2007 decembere óta 11 százalékról 19 százalékra nőtt a Magyar Gárdával rokonszenvezők aránya, miközben 15 százalékról 21 százalékra emelkedett azoké, akikben félelmet kelt a szervezet.
Népszerűtlenebb lett Draskovics
A Medián kutatása szerint a Fidesz és az MSZP erőviszonya nem sokat változott. Akárcsak az előző hónapban, februárban is a teljes népesség 42 százaléka szavazott volna a Fideszre és 19 százalék az MSZP-re. A Fidesz-táborban jelentősen nőtt a magukat biztos választónak mondók aránya, így a biztos szavazók körében 55 százalékra emelkedett a legnagyobb ellenzéki párt előnye a szocialisták 22 százalékához képest.
A politikusok népszerűségi listáján változás, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter népszerűsége négy százalékot romlott.
