Három lottózót raboltak ki csütörtök este, szinte egy időben Budapesten – közölte Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Mint elmondta, mindhárom esetben fegyvernek látszó tárggyal vitték el zsákmányukat az eltakart arcú elkövetők, akiket nem tudtak feltartóztatni.
Közlése szerint a főváros I. kerületében a Fő utcában, Csepelen, illetve a Villányi úton történtek a rablások.
Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője elmondta: egyik értékesítőhelyükről sem vittek el néhány ezer forintnál többet. Ezeket a lottózókat ugyanis időzáras páncélszekrényekkel szerelték fel, így alkalmazottaik semmiképpen nem tudták volna átadni az ott lévő pénzt.