A korábbi 35-50%-ról 50-70%-ra emelkedő támogatási aránnyal igen kedvező finanszírozási konstrukció alakítható ki – mondta Váczi Dávid, az OTP Hungaro-Projekt Kft. értékesítési igazgatója.
A korábbi években már megismert pályázati konstrukciók feltételeit jelentősen átszabták, igazodva a változó gazdasági körülményekhez. Az immár 40%-os előleget is biztosító rendszerben újdonság, hogy az automatikusan – azaz külön pontozás és bírálat nélkül – támogatást nyújtó pályázatok 20 milliárd forintos keretösszege most már a mikro- és kisvállalkozások körén kívül a 10 millió euró árbevétel feletti középvállalkozások számára is nyitva áll.
A pályázatonként elnyerhető akár 50 millió forint támogatással elsősorban eszközbeszerzés, informatikai és honlapfejlesztés finanszírozható, ha a pályázó megfelel a már korábban is megismert alapvető feltételeknek. A régebben legtöbb problémát okozó árbevételkorlátok és vállalási kötelezettségek is könnyebben teljesíthetőek: azok a cégek is pályázhatnak, amelyek forgalma akár 10-25%-kal is csökkent az elmúlt években és amelyek a beruházást követően is 5-10%-kal szűkülő piaccal számolnak. Hasonló feltételekkel érhetőek el a nagyobb támogatási összeget, 20-150, illetve 150-400 millió forint támogatást nyújtó pályázati ablakok is, amelyek még komplexebb fejlesztéseket tesznek lehetővé, például ingatlanberuházást, képzést, marketingakciót is tartalmazhat a projekt.
Bár sok tekintetben egyszerűsödtek a feltételek és könnyebb a források elnyerése, megéri a tapasztalt pályázati tanácsadók igénybevétele, akik támogatják a vállalkozásokat az egyes kiírások közötti eligazodásban, a megfelelő konstrukció kiválasztásában, a feltételek teljes körű áttekintésében, a pályázati dokumentáció hibamentes összeállításában és a támogatás szabályszerű lehívásában is.
Az OTP Bank EU-specialistái és a bankcsoporthoz tartozó OTP Hungaro-Projekt Kft. munkatársai kiemelkedő színvonalú szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleknek mind a pályázati folyamatban, mind az MFB hiteltermékekkel közös komplex finanszírozási konstrukció kialakításában.
Látogass el honlapunkra!