Belföld

Gyurcsány megerősítené a rendőrséget

Az ország többet vár a rendőrségtől, mint korábban, de arra is készen áll, hogy többet adjon, mint korábban - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a rendőrség évértékelő és feladatszabó értekezletén. Draskovics szerint senkit nem félemlíthetnek meg sem a gárdisták, sem a romák.

A miniszterelnök azt mondta: Magyarországon most mindenkinek az az érdeke, hogy “a mainál erősebb, büszkébb, magabiztosabb, cselekvőképesebb, megbecsültebb rendőrsége legyen az országnak”. Mint mondta, ha ehhez több rendőr kell, akkor több lesz, ha ehhez több pénz kell, akkor több lesz, ha ehhez el kell vennie máshonnan, akkor “el fogja venni a szükséges pénzt”.

Gyurcsány Ferenc azt várja a rendőrségtől, hogy azokon a területeken legyenek rendőrök, ahol a legnagyobb a valószínűsége a bűncselekmények elkövetésének.

Senki se féljen

Senki senkit nem félemlíthet meg, legyen akár magyarnak nevezett gárdista, akár romának nevezett bárki – mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter. A miniszter a tavaly nyári siófoki roma-felvonulással kapcsolatban kijelentette: véleménye szerint nem az foglalkoztatja az országot, hogy egy videón látni embereket, akik nem tudni, hol, mikor és mit csinálnak.

Az foglalkoztatja az embereket, hogyan és mikor lesz határozottabb rendőri jelenlét, határozottabb, erősebb rendőri fellépés ott, ahol a polgárok ezt igénylik – jelentette ki. Hozzátette: ennek a feltételeit meg fogják teremteni. Mint mondta, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök világossá tette, hogy mit vár a rendőrségtől, ennek megvalósítása érdekében pedig programot dolgoznak ki.

A rendőrség összpontosít

“Magyarország azt fogja érezni néhány héten, hónapon belül, hogy ott, ahová a bűn az elmúlt hónapokban, években összpontosult, ott a rendőri erő is összpontosulni fog, és nem lesz ok az elbizonytalanodásra” – mondta, hozzátéve: azt fogják érezni a polgárok, hogy a rendőrség meg tudja és meg akarja védeni az állampolgárokat. Ennek a feltételeit a kormány – ezt a miniszterelnök egyértelművé tette – biztosítani fogja – fűzte hozzá.

Rendőri biztosítás (Fotó: MTI)

Rendőri biztosítás (Fotó: MTI)

A siófokon történtekről szólva felidézte: arra kérte Bencze József országos rendőrfőkapitányt, hogy nézzen utána, mi történt, tudott-e róla a rendőrség, történt-e olyasmi, amiről tudnia kellett a rendőrségnek. Ha valaki hibázott a rendőrségnél, meg fogja kapni, ami ezért jár – mondta.

De azért én megkérdezem mindazokat, akik erről beszélnek: ők akkor mit tettek, kinek szóltak, tettek-e feljelentést, intézkedtek-e. Ha valami történik az utcán, nem lehet minden méteren rendőr, valaki szóljon nekik. Nekünk meg az a dolgunk, hogy legyen kiképzett, jól felszerelt rendőr, aki tudja, ilyenkor mit kell tenni – fogalmazott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik