Belföld

Fiktív számlákról is vall Zuschlag

Zuschlag János szerda délután folytatja vallomását az ellene és tizenöt társa ellen indított büntetőper tárgyalásán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Fodor Endre tanácsvezető bíró a hosszabb szünet elrendelése előtt közölte, délután azt igyekeznek tisztázni, hogy az ügyben szereplő melyik számla, illetve egyesület fiktív. A bíró jelezte, hogy Zuschlag János meghallgatása várhatóan több napot vesz majd igénybe.

A tárgyalás délelőtti részében Zuschlag János, akit felbujtóként különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolnak, előrebocsátotta: három témában nem kíván nyilatkozni. Ezek közül kettő az esetleges rendőri kapcsolatok, illetve a telefonlehallgatások témája, melyben a Központi Nyomozó Főügyészség is vizsgálódott. Erről ugyanis – mondta Zuschlag – államtitoksértés nélkül nem tud beszélni. Nem részletezi ezenkívül, hogy kinek milyen szerepe volt a pályázati döntéshozatalban – tette hozzá az egykori szocialista képviselő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik