Erre a szakmai körben elhangzott, médianyilvánosságot nem nyert bejelentésre felnőttképzéssel foglalkozó cégként hívjuk fel a figyelmet. Bár az állam bér- és járuléktámogatással segítené a vállalkozásokat, ennek feltételeként rendezett munkaügyi kapcsolatokat vár el, és korábbi apró büntetései miatt sok munkáltató nem jut majd támogatáshoz – mondta Székely Judit a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola február 4-ei rendezvényén.
„Be kellett látni, hogy a rendezett munkaügyi kapcsolatra vonatkozó szabályok nagyon szigorúak” – mondta el Székely Judit. Korábbi pályázati tapasztalataik alátámasztják ezt, s mint fogalmazott: „kapóra jött, hogy a munkahelymegőrzés első számú prioritássá lépett elő, mert megpróbálhatunk enyhíteni ezeken a szabályokon. Ehhez törvénymódosítás kell, amit szeretnénk benyújtani február 16-án a parlamentnek.” Ezt megelőzően az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal folytatnak egyeztetést a már elkészült normaszövegről.
Székely Judit szerint a változás lényege, hogy csak a legsúlyosabb munkaügyi kihágások után zárja ki magát egy cég a munkahelyteremtést és -megőrzést célzó támogatásokból. Mindez csupán átmeneti időre – a válság időszakára – vonatkozna. Elmondta: lehet, hogy a munkaügyi bírságok emelkedni fognak, viszont a munkáltató jobban jár, ha kis szabálytalanság esetén többet fizet, de ezzel nem zárja ki magát a pályázati lehetőségektől.
A törvénymódosítást a képző cégek támogatják, mert nagyobb eséllyel részesülhetnek a munkahelyek megőrzését képzéssel támogató pályázatok megvalósításában.
