A kormányfő a vasárnap este tartott kibővített kormánykonzultáció után elmondta, hogy Szűcs Erikával, Veres Jánossal és Bajnai Gordonnal hétfőn külön is egyeztet, a javaslatokat pedig a jövő hét végére várja tőlük. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az első állam az uniós országok közül, amely szembenéz ezzel a helyzettel, pedig ő úgy tudja, az Európai Unió hétfőn nyilvánosságra hozandó előrejelzése szerint szinte mindegyiknek alacsonyabb lesz a gazdasági növekedése a vártnál.
A január 29-i rendkívüli parlamenti ülésen sem fog százalékokat mondani, de azt igen, hogy mely területeken kell beavatkozni, és milyen intézkedésekkel – hangsúlyozta.