Belföld

Megszületett John Emese kisfia

John Emese pénteken megszülte Ádám nevű kisfiát. Fodor Gábor szerint "ilyen körülmények között senki nem kívánta volna a pártban, hogy a John Emese a második fordulóban részt vegyen".

Egy, az SZDSZ ferencvárosi jelöltjének, John Emesének a visszalépést firtató kérdésre Fodor Gábor elmondta: nem ismeri, de hallott arról a levélről, amely John Emese aláírását tartalmazza, és amelyben a politikus úgy érvel: a visszalépésével nem lesz meg a választás második fordulójának eredményességéhez szükséges részvétel.

Fodor Gábor azt mondta: John Emesének megvan a joga ahhoz, hogy meggyőződésének megfelelő levelet írjon, ám az SZDSZ ügyvivői testülete más okból támogatta a politikus visszalépését.

Az SZDSZ jelöltjét a kampányban halálos fenyegetés is érte, néhány nappal a szülés előtt komolyan kellett kalkulálnia azzal, hogy érdemes-e testi épségét, nyugalmát kockára tennie – fogalmazott Fodor Gábor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik