Belföld

Közpénzből fizet újságírókat a kormány?

Tavaly is juttatott közpénzt a Gyurcsány-kormány a hatalmat ellenőrizni hivatott sajtó képviselőinek, jellemzően egyes balliberális újságíróknak, médiamunkásoknak - tudta meg a Magyar Nemzet.

Mint a lap hétfői számában írja, a Kormányszóvivői Iroda által megküldött adatokból kiderül, hogy – mások mellett – Batiz András, Szombathy Pál, Petri Lukács Ádám vagy Déri Miklós “udvari fotós” is szép summát kapott 2008-ban. Gyakran olyan tevékenységekre kötnek megállapodást, amelyeket a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) apparátusa is képes lenne elvégezni.

Erre példaként azt a Szombathy Pál cégével kötött egymillió forintos szerződést említi a cikk, amely szerint a Magyar Hírlap korábbi főszerkesztőjét 2008 első négy hónapjára sajtófigyeléssel, lapszemlék elkészítésével bízták meg, illetve aktuálpolitikai kérdésekben kellett konzultálnia a koalíciós koordinációért felelős egykori államtitkárral, Horn Gáborral.

Az adatok szerint jól fizető megbízást kapott Batiz András korábbi kormányszóvivő is, akinek cége márciusban hárommillió forintért tarthatott készségfejlesztő tréningeket a miniszterelnöki kabinetiroda vezetői részére. Szintén hárommilliós szerződést kapott Petri Lukács Ádám, aki korábban a Népszava publicisztikai rovatát vezette.

A Magyar Nemzet meghatározása szerint az “udvari fényképészként” dolgozó Déri Miklós – aki a Magyar Narancs fotósaként ismert – legfrissebb szerződése alapján tavaly szeptember 16. és december 31. között bruttó 4,7 millió forintért készíthetett fotódokumentációt a MeH rendezvényeiről, valamint a képek archiválása is feladata volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik