Belföld

Csurkához hasonlította Orbánt Daróczi

A kormányszóvivő szerint bár már új évet írunk, Orbán Viktor bebizonyította, hogy maradt ugyanaz a régi, megosztó politikus, akit nem az ország érdeke, hanem saját politikai jövője érdekel.

Daróczi Dávid a Fidesz-elnök MTI-nek adott interjújára vasárnap úgy reagált, Orbán Viktornak végre döntenie kell, hogy a szélsőségeseket vagy a demokratákat képviseli-e, mert Csurka István óta ilyen durva és alantas mondatok nem hangzottak el magyar politikus szájából. Hozzátette: az, hogy Orbán Viktor nem mer vagy nem képes szemtől szemben találkozni Gyurcsány Ferenccel, nemrég kiderült. De most már azt is tudjuk, hogy valójában nem is tudna mit mondani egy ilyen egyeztetésen, mert nincs egyetlen érdemi, felelős javaslata sem az ország helyzetének jobbítására, csak általánosságokat puffogtat és sértegetésekre telik tőle – jelentette ki.

A kormányszóvivő úgy látja, Orbán Viktor minden baj okozójának a kormányt teszi meg, és minden bajra egyetlen gyógyírt ígér: hogy ő legyen a miniszterelnök. “Kormányra kerülni, mindenáron – ez volt Orbán Viktor terve 2008-ban, de kudarcot vallott, és ugyanez a terve 2009-re is” – fogalmazott. Daróczi Dávid szerint a Fidesz elnöke láthatóan nem tanul: ez az egyetlen pont ismert a programjából, ezt hirdeti függetlenül attól, hogy milyen helyzetben van az ország és a világgazdaság. Csakhogy – mint mondta – a mai nehéz helyzetben a Magyarországnak nem megosztó politikára, hanem összefogásra, egységre és közös cselekvésre van szüksége. Ezt Orbán Viktoron kívül ma már szinte mindenki tudja a tudományos élet képviselőitől kezdve a vállalkozók érdekképviseletein át az emberek túlnyomó többségéig – vélekedett.

A kormányszóvivő felidézte: Orbán Viktor szerint “amit a Fidesz Magyarország szempontjából a legfontosabbnak tart: munkahelyteremtés, adócsökkentés, a kis- és közepes vállalkozások támogatása”. A kormány ebből két pontot máris kipipálhat rövid távon – mondta a szóvivő. Egyrészt 1400 milliárd forintos vállalkozás- és munkahelyvédő csomagot alkotott, és további 2000 milliárd forintos beruházási keresletélénkítő programot indít. Másrészt a járulékkedvezmények és más munkahelyteremtő támogatások mellett a kormány közvetlenül is felelősséget vállal a munkahelyteremtésben: közmunkaprogramokra 50 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Daróczi Dávid kiemelte, a kormány hosszabb távon az adócsökkentésről is egyeztetne, de a vállalkozói érdekképviseletek is a kormány álláspontját erősítik meg: azonnali csökkentésre a nemzetközi válság idején nincs lehetőség, mert ez ellehetetlenítené a költségvetést. Most viszont – mondják a vállalkozók képviselői is – fontosabb az állam cselekvőképességének megőrzése, hogy ha kell, segíteni tudjon a vállalatoknak és az embereknek – idézte fel.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra is, hogy a kormány határozott és hatékony válságkezelő intézkedésekkel védi a magyar családokat, vállalkozásokat, a gazdaságot. A válság az egész világon érezteti hatását, s minden országot sújt: egységes recept nincs a megoldásra, ezt maga az Európai Bizottság elnöke is megerősítette már – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a válság átvészelése és hatásainak enyhítése érdekében a magyar kormány ugyanazt teszi, mint számos európai ország, például Németország: biztos alapokon, erős költségvetést készített, tartalékot képzett, hogy legyen miből megvédeni a magyar embereket, a vállalkozásokat és a gazdaságot.
Szakmai kifogás továbbra sem ismert a kormány válságkezelési megoldásaival szemben: amit hallani lehet a politikai ellenzék egy része felől, az puszta politikai csatározás, amely mögül egyformán hiányzik a realitás és a felelősség – hangoztatta Daróczi Dávid az MTI-nek.

“Orbán Viktor olyan, mint egy irigy és lusta kofa, csak azért ócsárolja más portékáját, mert neki magának nincs” – reagált Nyakó István, az MSZP szóvivője a Fidesz elnökének interjújára. Ez alatt Nyakó – elmondása szerint – azt érti, hogy a halandzsa mellett a Fidesztől továbbra sem hangzottak el konkrétumok az ország jelenével és jövőjével kapcsolatban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik