Belföld

Januárban indul az elektronikus árverés

Január első napjától akár üzletrészt is lehet árverezni elektronikusan, a nyáron módosított bírósági végrehajtási törvény új fejezete - amely az elektronikus árverést szabályozza - ugyanis ekkortól hatályos.

Elektronikus árverésre a 100 ezer forint becsértéket elérő ingóságok kerülhetnek, de ingatlanok is árverezhetők így. Az ehhez szükséges elektronikus platformot a végrehajtók kamarája működteti.

Az árverési hirdetményt a végrehajtó az elektronikus árverések nyilvántartásában teszi közzé. Ez tartalmazza egyebek mellett a legalacsonyabb vételárat, az előleget és az árverés időtartamát is.

Akik részt kívánnak venni az árverésen (vagyis az árverezők), azoknak be kell kerülniük az árverezők elektronikus nyilvántartásába. Ebbe csak a végrehajtók tekinthetnek be, és abból adatok csak a bíróságnak, a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, valamint a büntető ügyben eljáró hatóságoknak adhatók ki.

Az árverező – bejelentkezve a rendszerbe – elektronikusan tehet ajánlatot az árverési hirdetményhez csatolt licitnapló lezártáig. A vételi ajánlatot a rendszer automatikusan rögzíti, de nem teszi közzé azokat az ajánlatokat, amelyek nem érik el a becsérték egynegyedét.

Az árverés a hirdetmény közzétételét követő 15. nap 20. órájáig tart, ekkor zár a licitnapló. Üzletrész értékesítésekor a tulajdonostársnak elővásárlási joga van. Ő ezt szintén elektronikusan gyakorolhatja (a legmagasabb összeget kínáló helyébe léphet). Ezt a licit lezárását követő 5. munkanap 20. órájáig teheti meg.

Az árverési vevőt – aki megnyerte a licitet – a végrehajtó felhívja, hogy 15 napon belül jelenjen meg az irodájában és írja alá az árverési jegyzőkönyvet. Ha ezt elmulasztja, elveszti az előleget.

A módosított végrehajtási törvénynek még egy fontos szabálya lép hatályba január 1-jén. Amennyiben lakást vett valaki árverésen, és a benne lakó a meghatározott időre nem költözött ki, akkor ettől számítva 15 napon belül kérheti a vevő a kiürítést. A végrehajtó a kiköltöztetést – akár a rendőrség közreműködésével is – haladéktalanul megteszi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik