Belföld

Nem indulhat az MDF jelöltje a Ferencvárosban

A Fővárosi Bíróság kedden helyben hagyta a Fővárosi Választási Bizottságnak azt a határozatát, amelyben visszautasította a Magyar Demokrata Fórum jelöltjének - Dézsi Mihálynak - nyilvántartásba vételét - derült ki a bíróság honlapján közzétett jogerős végzésből.

A bírósági döntés szerint a felülvizsgálati kérelem nem alapos, a választási bizottság a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, helyesen járt el akkor, amikor elegendő számú érvényes ajánlás hiányában elutasította a kérelmező jelöltként nyilvántartásba vételét.

A végzés ellen nincs helye további jogorvoslatnak.

A helyi választási bizottság Jobbik által delegált hívta fel a sajtó figyelmét arra, hogy az MDF ajánlószelvényeinek jelentős része álláspontja szerint fénymásolt hamisítvány. Az Állami Nyomda szakértői azt állapították meg, hogy három párt – az MDF, a MIÉP és a Magyar Szociális Zöld Párt – által leadott összes ajánlószelvény 73 százaléka hamis.

Ezután a választókerületi bizottság feljelentést tett az ügyészségen, és első fokon kizárta az indulók közül az MDF, az MSZZP és a MIÉP jelöltjét. Ez ellen fellebbezést nyújtottak be az érintettek, de a Fővárosi Választási Bizottság elutasította ezeket. Az érintettek ezt követően fordulhattak kedd délutánig a Fővárosi Bírósághoz. A bíróság keddi, nem sokkal a határidő lejárta előtti tájékoztatása szerint ezt ketten tették meg: hétfőn az MDF jelöltje, illetve kedden a Magyar Szociális Zöld Párt.

A Ferencvárosban azért kell időközi választást tartani, mert Gegesy Ferenc (SZDSZ) polgármester szeptember közepén lemondott parlamenti mandátumáról, amelyet a 2006-os választáson a 12-es számú országgyűlési egyéni választókerületben szerzett.

A helyi választási bizottság korábban hat jelöltet vett nyilvántartásba, így az időközi választáson várhatóan a Humanista Párt, az SZDSZ, az MSZP, a Jobbik, a Magyar Kommunista Munkáspárt és a Fidesz-KDNP indulhat.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73887454, Tíz éve, hogy Bajnai Gordont kormányfõvé választotta a parlament, a 168 Óra pedig ebbõl az alkalomból a könyvet adott ki. A Frontsebészet – A köztársaság utolsó kormánya. A kiadvány azt az egy évet mutatja be, amikor a gazdasági és társadalmi csõd szélén álló országot a Bajnai-kormány vezette, majd szigorú megszorításokkal egyensúlyba állította., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.