Belföld

Megállították a fonyódi löszfal csúszását

Az eddigi mérési eredmények szerint szombatra megállt a fonyódi löszfal csúszása, amelyet vélhetően egy szakszerűtlen támfal építése okozott - tájékoztott a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.

Koncz András elmondta: karácsony másnapján riasztották a tűzoltókat a veszélyhelyzet elhárításhoz, amelyen 18-an dolgoztak öt órán keresztül. A fonyódi löszfal oldalában egy magánterülten felépített támfal kezdett el lefelé dőlni, három alatta lévő épületet veszélyeztetve.

A hivatásos és önkéntes katasztrófaelhárítók több tonnányi földet mozgattak meg, tehermentesítve a megdőlt, majd rögzített támfalat. Koncz András kifejtette, a közvetlen veszélyelhárítás után önkormányzati feladat lesz annak kiderítése, szabálytalanul építették-e a támfalat, és miként lehet a kialakult helyzetre megoldást találni.

Árok László, Fonyód alpolgármestere elmondta, az építésügyi hatóságnak kell kiderítenie a jövő héten induló vizsgálatban, hogy mennyiben volt szabálytalan a támfalépítés. Hangsúlyozta, a mintegy három kilométer hosszú omlékony fonyódi löszfal okozta problémák nem új keletűek. A legkritikusabb helyzet nem a magán-, hanem az állami területeken található. Az elmúlt években nem volt lehetőség elegendő forrásért pályázni ahhoz, hogy az önkormányzat érdemi lépéseket tegyen a probléma megoldására.

Pár évvel ezelőtt, az előző polgármester idejében ugyan megkezdődött egy a löszfallal kapcsolatos tanulmány- és engedélyeztetési terv készíttetése, azonban a munka nem jutott el a településvezetőkhöz, mivel nem tudták az érte járó munkadíjat kifizetni. Árok László tudomása szerint a jövő évben már lesz elegendő megpályázható támogatás a probléma kezelésére, amelyben az önkormányzat szeretne együttműködni a terület állami és magántulajdonosaival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik