Belföld

Menetel a Jobbik

A Fidesz tábora bő másfélszerese a szocialistákénak, 31 illetve 19 százalékon állnak az összes választókorú lakosság körében; a Jobbik először érte el a két százalékos támogatottságot - állapította meg a Szonda Ipsos december közepén végzett kutatásában, amelyet a hétfői Népszabadság ismertet.

A Fidesz fölénye egyértelmű az 50 év alattiak, a kis-, közepes városokban, valamint a falvakban élők körében. Ezekben a csoportokban több mint kétszer annyi támogatójuk van, mint ellenfelüknek.

Az MSZP 50 év felett, ott is a nyugdíjasok körében tartja a lépést, s csak kevéssé van lemaradva Budapesten, valamint a vidéki nagyvárosok többségében.

A kis pártok mögött a vizsgált időszakban nagyon kevesen sorakoztak fel, az MDF kettő, az SZDSZ egy százalékos. Mindez azt mutatja, hogy a belső konfliktusok lényegében megfelezték a szavazótáboraik méretét.

A Jobbik az év elején még az alig mérhető politikai erők közé tartozott, a második félévben előbb utolérte, majd meg is előzte a KDNP-t és a MIÉP-et. A Jobbik most először érte el a két százalékos támogatottságot – olvasható a Népszabadságban.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz egy hajszállal 60 százalék alatt, az MSZP egy kicsivel 30 százalék felett található, míg az MDF és az SZDSZ jóval a parlamentbe jutási küszöb alatt marad. A Jobbik a biztos pártválasztók körében három százalékra erősödött – írja a lap.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.