Belföld

Ezrek nem utaznak ma vonattal

Már biztos, hogy szombaton több ezer utas utazása hiúsul meg - közölte a MÁV, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a lehetőségekhez képest, ahol erre mód van, közlekedteti a vonatokat.

A vasúttársaság szombati hajnali közleménye emlékeztet arra, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) azzal, hogy péntek este nem fogadta el a MÁV Start Zrt. kompromisszumos javaslatát, kinyilvánította, hogy folytatni akarja a munkabeszüntetést. A Kavalecz Imre sajtófőnök által jegyzett kommüniké arra is kitér, hogy a MÁV ezzel szemben azt szerette volna garantálni, hogy az utasok a sztrájk ideje alatt ha kevesebb vonattal is, de viszonylag kiszámítható menetrend alapján juthassanak el úti céljaikhoz.

“Mindezekhez a szakszervezet nem járult hozzá” – olvasható a tájékoztatásban, amely ugyanakkor megfogalmazza azt a reményt is, hogy “hátha felülkerekedik a megértés és segítő szándék minden vasutas részéről annak érdekében, hogy az utasok a karácsonyi ünnepek előtt eljuthassanak úti céljaikhoz”.

Nem akarnak feszültséget

A MÁV – mint írják – azért kéri a VDSZSZ partnerségét ebben, mert nem szeretne további feszültséget, bizonytalanságot, hitelvesztést az utasok körében. Mind ez idáig nem volt a magyar vasút történetében példa arra, hogy közvetlenül karácsony előtt, illetve az ünnepek alatt egy sztrájk miatt nehézkessé vált volna a vasúti közlekedés – hívja fel a figyelmet a közlemény.

A sajtófőnök tájékoztatása szerint a vasúti közlekedési helyzetkép szombat hajnalban is hasonló a péntek estihez: a Nyugati pályaudvarról indulnak vonatok, a Keletiből is, s most csak a Déli pályaudvar nem fogad és nem indít vonatokat. A nappalos műszakváltás után derül majd ki, milyen lesz a szombati menetrend. Mindez nagyban függ attól, hogy a vasutasok közül hányan dolgoznak majd, s hányan választják a sztrájk helyett inkább a munkát.

Online

Kavalecz Imre utalt arra, hogy a szakszervezeti sztrájk ideje alatt az utasok a cég honlapján folyamatosan figyelemmel követhetik az aktuális vasúti közlekedés helyzetét. A www.mav-start.hu oldalon sárga színnel kiemelt „Sztrájk percről-percre” rovatban rendszeresen frissítik a személyszállító vonatok indulására vagy kimaradására vonatkozó információkat – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik