Belföld

Árhullám vonult le a Mátrában

Az utóbbi napokban hullott jelentős mennyiségű eső miatt kisebb árhullámok vonulnak le a Mátra-környéki patakokon. Árvízvédelmi készültséget nem kell elrendelnie az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak, ugyanis a csapadék utánpótlása szombaton megszűnt.

Az elmúlt három napban általában 30-50, a Tarna és az Eger vízgyűjtőjén, valamint Dél-Borsodban 50-70 milliméternyi csapadék hullott, ez nagyrészt eső volt, de a hegyvidéki területeken 5-10 centiméteres hó is esett – közölte Csont Csaba az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője.

A Tarna vízmércéje szombaton 288 centiméteren állt, még mérsékelten áradt a patak, ugyanakkor annak parádi ága pénteken délután tetőzött, a ceredi ág Sirok térségében még mindig gyengén árad. Az összefolyás alatt Verpelét térségében pénteken este 248 centiméteres vízállással tetőzött a Tarna, azóta mintegy 50 centimétert már apadt a víz.

Mivel a Tarna mellékvizein is számottevő árhullámok vonulnak le, ezért Tarnaörs térségében is az első fokú készültségi szintet megközelítő, elérő, vagy azt kissé meghaladó tetőző vízállásra lehet számítani szombaton a délutáni, esti órákban – tette hozzá a szóvivő, megjegyezve: a Ronyva felső ágán figyeltek meg jelentősebb áradást, szlovák területen Mihályi térségében pénteken harmadfokú szintet meghaladó tetőző vízállást észleltek a szlovák szakemberek.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73877967, Dér Péter gyógyszerész, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.