Belföld

Ferihegyi sztrájk: közeledés helyett távolodás

admin

2008. 12. 19. 18:08

Az elmúlt napok bíztató fejleményei ellenére sem született megállapodás pénteken a ferihegyi repülőtéren. A konfliktusban álló felek kölcsönösen törvénysértőnek nevezték egymás megállapodás tervezeteit. A szakszervezetek szerint a tárgyalások szombaton délelőtt folytatódhatnak. A pénteki csúcs és a folytatódó sztrájk ellenére folyamatos volt a forgalom a ferihegyi repülőtéren.

A sztrájkoló szakszervezetek készek azonnali hatállyal visszavonni a munkabeszüntetést, amennyiben a Budapest Airport (BA) ismét elismeri a júniusban egyoldalúan felmondott kollektív szerződést, mindaddig amíg egy újabb kollektív szerződés életbe nem lép – közölte Kovács Zoltán, a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetének (RDSZSZ) elnöke.

Újabb pontok

A BA jelenlegi tervezete törvénytelen elemeket tartalmaz, hiszen például a jogutódlásos kiszervezés esetén – a Munka törvénykönyvével ellentétben – a munkavállalók “nem vihetik magukkal” a kollektív szerződést, sőt ezzel szemben még jogorvoslati lehetőségük sincs – hangsúlyozta.

Szollár Domokos, a BA szóvivője szerint a szakszervezetek “újból előhúzták a nyulat a cilinderből”. A felek szerda este eljutottak egy mindenki által “többbé, kevésbé” elfogadható megállapodás-tervezethez, amelyet a szakszervezetek végül még pénteken sem voltak hajlandóak aláírni. Helyette újabb – egyebek mellett törvénysértő – pontokkal egészítették ki azt – fejtette ki a munkáltató társaság szóvivője.

Az Európa Unió szabályai alapján illegitim az érdekképviselők azon követelése, amely szerint a ferihegyi repülőtéren csak magyar állampolgárok dolgozhatnának – hangsúlyozta Szollár Domokos.

Folyamatos forgalom

A péntek amúgy is forgalmas nap a repülőtéren, de az adventi időszakban a szokásosnál is többen keltek útra. A repülőtér 2B terminálján az összes utasbiztonsági csatorna folyamatosan működött, ám a megnövekedett forgalom miatt 20-40 perces sorban állásra kellett számítani. A sztrájk miatt pénteken egyetlen járatot sem kellett törölni, az induló és az érkező gépek kisebb késésekkel ugyan, de közlekedtek.

A reggeli műszakba érkező 268 munkavállaló 72 százaléka, 192 alkalmazott vette fel a munkát. Szinte teljes létszámban dolgoztak az üzemeltetési területen, a Fegyveres Biztonsági Őrség őrei beosztás szerint mindannyian felvették a munkát, sőt többen önként bejöttek dolgozni a szabadnapjukon – mások helyett. Az utasbiztonsági ellenőrök 50 százaléka dolgozott, nekik segített 23 görög ellenőr.

Pénteken továbbra is a 2B terminálon keresztül bonyolódott a forgalom, amely teljes kapacitással üzemelt. Itt történt az utasok biztonsági átvilágítása is. Bizonyos, a schengeni övezetbe közlekedő, nem diszkont járatok jegykezelése a 2A terminálon zajlott. Az 1-es terminált még a múlt héten ideiglenesen bezárta a BA.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2015. október 19.
Áder János köztársasági elnök (j) október 17-i hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré nevezi ki Rogán Antalt a Sándor-palota Tükörtermében 2015. október 19-én. Középen Orbán Viktor miniszterelnök, Haszonicsné Ádám Mária, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatója, Altorjai Anita, a KEH Sajtóigazgatóságának igazgatója, Gróh Gáspár, a KEH Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője és Szadai Károly, a KEH főtanácsosa (j-b).
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.