iskolai agresszió e válfajára. Buda Mariann mentálhigiénikus, a Debreceni
Egyetem Neveléstudományok Intézetének adjunktusa is az ő meghatározását idézi
írásában. Akkor beszélünk zaklatásról, ha jelen van a tudatos, bántó szándék (a
zaklató célja, hogy testi vagy lelki fájdalmat okozzon), ha hatalmi
egyensúlyhiány áll fenn (az áldozatnak az adott helyzetben nincs módja,
lehetősége, hogy megvédje magát), valamint ha ezek az egy áldozat ellen
irányuló cselekmények hosszabb ideig, ismétlődően zajlanak.
Viszik magukkal az áldozatszerepet
fordulópont az FN-en
A teljes cikket a Fordulópont című oktatási-nevelési folyóirat 41. számában olvashatják.
Nem tartoznak tehát a zaklatás fogalmának körébe azok az
események, amikor az erőszakoskodás „adok-kapok” alapon, „oda-vissza” zajlik.
Két egyformán erős gyerek vetélkedése, verekedése nem zaklatás. A zaklatás az
esetek döntő többségében olyan esemény, amelynek nincs valódi indoka. Ha két,
nagyjából egyforma erős gyerek összeverekedik, annak legtöbbször van valami
konkrét kiváltó oka, valami átlátható előzménye. A kipécézett áldozatok
piszkálására, csúfolására, bántalmazására a legtöbb esetben nincs olyan ok,
amely elfogadható magyarázatul szolgálna. Sokszor az egyetlen magyarázat az,
hogy az áldozatot „kiszemelték” erre a szerepre. (Mint a klasszikus viccben,
ahol a kisnyúl azért is kap, ha van rajta sapka, és azért is, ha nincs.)
Mennyire komoly a
veszély?
Ezt a jelenséget már 30 éve kutatják világszerte. Ahol eddig
vizsgálódtak, mindenütt előfordult, minden ország iskoláiban megtalálták. A
több száz publikált kutatás eredményei erősen szóródnak, a zaklatók aránya 5-től
27 százalékig, az áldozatok aránya 7-től 18 százalékig mozog. A WHO
szervezésében rendszeresen folynak nemzetközi felmérések a fiatalok
egészségmagatartásáról. Ezekben az úgynevezett HBSC kérdőívekben néhány kérdés
az iskolai bántalmazásra vonatkozik. Az USA-ban publikált eredmények szerint
Svédországban a legjobb a helyzet, ahol 6 százalék az áldozatok és 5 százalék a
zaklatók aránya, a legrosszabb pedig Litvániában, ahol 40 százalék áldozatot és
32 százalék zaklatót találtak (a csoportok között átfedés is van).
Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el, 14 százalék
áldozattal és 13 százalék zaklatóval (2003-as adatok). Buda Mariannék vizsgálata
viszont azt mutatta ki, hogy a magyar gyerekek közel 35 százaléka vonódik be
valamilyen formában a zaklatási eseményekbe. A gyerekek egyhatoda hetente
többször szenvedi el a bántalmazás valamilyen formáját, és minden negyedik vesz
részt elkövetőként ebben. (Az áldozatok és zaklatók között van átfedés.) Egy 30
fős osztályban tehát 4-5 tanulónak szinte naponta szembe kell néznie valamilyen
atrocitással, bántalmazással. Az ő számukra a társak közössége nem a vidámságot
és az együtt végzett tevékenységek örömét, hanem a szorongást, az ismétlődő
megaláztatást jelenti – hívja fel a figyelmet Buda.
Az iskolai zaklatás áldozatai
A kutatók egyetértenek abban, hogy a tipikus áldozat olyan
személy, akinek alacsony az önértékelése, félénk, visszahúzódó. Szociális
készségei az átlagnál gyengébbek, kevés barátja van (gyakran egy sincs), azaz
nem népszerű személy. Szociális státuszát, személyes vonzerejét a valóságosnál
is kevesebbre tartja. Ha fiú, fizikailag gyengébb a többieknél.
Bár előfordul, hogy az áldozat valamilyen szempontból
„furcsa”, és ezzel vonja magára a zaklatók figyelmét, ez egyáltalán nem
szükségszerű. Jellemzőbb kezdet, hogy a különösebb ok nélkül bekövetkező
támadásra vagy konfliktushelyzetre egyszerűen csak nem megfelelően reagál. És
mivel nem tudja magát hatékonyan megvédeni, valószínű, hogy újra ki fognak
kezdeni vele. Az ismétlődő támadások hatására szorongása nő, ugyanakkor egyre
elszigeteltebb lesz – így alakul ki az áldozattá válás legtipikusabb ördögi
köre.
Kik a zaklatók?
Sokan úgy gondolják, a zaklatók népszerűtlen, durva, erőszakos, rossz hátterű
gyerekek, akik terrorizálják a többieket. Ezt az általánosan elterjedt
gondolatot azonban nem támasztják alá a nemzetközi kutatások. Igaz, hogy a
zaklatók gyakran impulzívak, és az átlagosnál gyengébb önkontrollal bírnak, de
bármilyen meglepő, elég gyakran népszerű, jó szociális intelligenciájú egyének.
Családi hátterüket vizsgálva nem találtak összefüggést a szociális háttér és a
zaklató viselkedés között. Ez azt jelenti, hogy rendezett körülmények között
élő gyerekek is bántalmazóvá válhatnak.
A kutatások szerint van jelentősége a családi háttérnek, de ez nem az
anyagiakat, hanem a családi nevelés sajátosságait jelenti. A zaklatók
családjában nagyobb gyakorisággal fordult elő nemtörődömség, a gyermekre való
odafigyelés hiánya, a következetlen fegyelmezés, a pozitív minták hiánya
(elsősorban a konfliktuskezelésben és problémamegoldásban), a testi és lelki
bántalmazás. A gyermek valódi szükségleteinek figyelmen kívül hagyása, az
elfogadás, az intimitás és a tartalmas családi élet hiánya vezet oda, hogy a
gyermeknek sajátos képe alakul ki a „szociális univerzum”, a társas kapcsolatok
működéséről és szerepéről.
A zaklatók egyik legfontosabb közös vonása, hogy olyan
személyek, akik számára fontos a szociális hatalom. Számukra általában öröm, ha
másokon uralkodnak, de emellett fontos az is, hogy társaik elismerjék a
hatalmukat. Ebből a szemszögből tekintve a zaklatási eseménynek kettős szerepe
is van. A zaklató számára általában önmagában is megelégedést nyújt, hogy
átélheti az áldozat kiszolgáltatottságát és tehetetlenségét, de még fontosabb,
hogy ezzel a többiek előtt is demonstrálja a hatalmát. Ez a magyarázat arra,
hogy tipikusan a zaklatás „nyilvános” – a zaklató számára ugyanis fontos a
közönség.
Az áldozatokon belül sajátos csoportot alkotnak azok a
diákok, akik időnként maguk is zaklatnak másokat; őket nevezi a szakirodalom
zaklató áldozatoknak. Meglepő módon ők azok, akik leginkább veszélyeztetettek a
zaklatás negatív következményei szempontjából.
A zaklatás
következményei
A zaklatás következményei mindenkire nézve rendkívül
rombolóak. Legnehezebb helyzetben természetesen az áldozat van. A folyamatos
stressz, a megaláztatások, annak átélése, hogy senki nem segít rajta, rombolja
az önbecsülését, még visszahúzódóbbá, szorongóvá válhat, ami akadályozza társas
készségeinek fejlődését, ezáltal még nehezebb lesz barátokat találnia, és
megküzdenie a problémáival. Pszichoszomatikus tünetei alakulhatnak ki (fej-,
hát-, gyomorfájás, alvászavarok), súlyos esetben depresszióssá válhat.
Az áldozatok egy részének sikerül elsajátítania hatékonyabb
társas stratégiákat, és kitörnie az áldozati létből, mások viszont szinte
„viszik magukkal” ezt a szerepüket, és akár a munkahelyen is folytatódhat
zaklatásuk.
A zaklatóknak fontos a szociális hatalom
Különösen figyelemreméltó a zaklató áldozatok helyzete. Bár
úgy vélhetnénk, feszültségeik egy része levezetődik azzal, hogy maguk is
agresszíven viselkednek másokkal, a kutatások azt mutatják, hogy a hosszabb
távú következmények szempontjából ők vannak a legrosszabb helyzetben. Nagyobb
stresszt élnek át, mint a nem zaklató áldozatok, magasabb szintű szorongást és depressziót
mutatnak, és nagyobb eséllyel dohányoznak vagy fogyasztanak alkoholt.
A hosszú távú következmények a zaklató számára sem
kedvezőek. Bár az iskolában nem jellemző rájuk a társas elszigeteltség, a
hosszabb távon „sikeres” zaklatási viselkedés megakadályozza, hogy hatékonyabb,
adaptívabb társas viselkedési stratégiákat sajátítsanak el. Ezért ha olyan
környezetbe kerülnek, amely már nem tolerálja erőszakos magatartásukat,
elszigetelődhetnek. Ez szinte sodorja őket olyan csoportok felé, amelyek értékelik
ezt a viselkedést. A nagymintás vizsgálatok szerint a zaklatók nagyobb eséllyel
dohányoznak, fogyasztanak alkoholt, drogot, és válnak deviáns csoportok
tagjaivá.
A zaklatás ugyanakkor a közösségre nézve is rendkívül
romboló. Azok a gyerekek, akik hosszabb ideig részesei annak, hogy másokat
bántalmaznak, maguk is vesztesek lesznek, mert a kínzó lelkiismeret-furdalás
ellen kénytelenek valamilyen módon védekezni. Akár egy követ kezdenek fújni a
zaklatókkal, akár elfásulnak és elzárkóznak, akár az áldozatot kezdik
hibáztatni, mindenképpen gyengül a szociális érzékenységük, empátiájuk, amit
nem nevezhetünk pozitív fejleménynek.
Veszélyt jelent az is, ha a gyerekeknek a félelem légkörében
kell élniük, ha a zaklató a közösség felett átveszi az uralmat, vagy ha az
osztály klikkekre hasad, és „háborús övezetté” válik. Ez minden gyerek számára
azt jelenti, hogy csökken a társas együttlét öröme, kevesebb lesz a pozitív
élmény, ez pedig óhatatlanul kihat az iskolához és így a tanuláshoz való
viszonyra is.
Buda Mariann a Fordulópont 41. számában nemcsak bemutatja az iskolai zaklatást, hanem ajánlásokat fogalmaz meg, mit tehet a szülő, a pedagógus és a társadalom e rendkívül romboló jelenség ellen.
