Belföld

Inkább Orbánt szeretnénk miniszterelnöknek

Decemberben megállt, sőt visszafordult a két nagy párt közötti támogatottságbeli csökkenés, így az ismét 10 százalék a Fidesz javára – áll a Századvég és a Forsense közös kutatásában. Az SZDSZ és az MDF alig éri el a két százalékot. Egyre inkább Orbánt szeretnénk miniszterelnöknek.

A Fidesz-szavazók aránya az összes megkérdezett körében ugyan nem változott (továbbra is 24 százalék), viszont az MSZP-é hibahatárt meghaladó módon, 4 százalékponttal csökkent (14 százalékra). A két párt közötti különbség újra 10 százalékpontra emelkedett.

A két kisebb parlamenti párt, az SZDSZ és az MDF táborának mérete 1-2 százalékpont körül mozog hónapok óta. Decemberben mindkettő támogatottsága a teljes szavazókorú népesség 2 százalékát teszi ki. Az összes többi párt együttes támogatottsága közel 3 százalék – írja a Századvég és a Forsense.

Két hónapnyi „döntetlen állás” után 2008 decemberében valamivel többen látnák szívesebben Orbán Viktort a miniszterelnöki székben (33 százalék, +1 százalékpont), mint Gyurcsány Ferencet (28 százalék, -4 százalékpont). A változás módja hasonló a többi preferenciakérdés esetében tapasztalthoz: a kormányoldalnak kedvező válasz támogatottsága csökkent, de az ellenzék számára kedvezőé alig növekedett. Mindez megerősíti, hogy a decemberi változásokat elsősorban a szocialista szavazók elbizonytalanodása okozza.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.