Belföld

Kiengedték Nagy Györgyöt

Megszüntette a főügyészség az erzsébetvárosi ingatlanügyben meggyanúsított vállalkozó, Nagy György előzetes letartóztatását.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője tájékoztatása szerint a főügyészség azért döntött így, mert álláspontjuk szerint az előzetes letartóztatás oka megszűnt. Hangsúlyozta: a vállalkozó továbbra is gyanúsított az ügyben.

A Népszava és a Magyar Nemzet számolt be szombati számában arról, hogy már nincs előzetes letartóztatásban Nagy György, az erzsébetvárosi ingatlanügyben letartóztatott vállalkozó. A Népszava tudomása szerint a vállalkozót vádalku nyomán engedték el. Fazekas Géza hétfőn az MTI-nek azt mondta: ezt nem tudja megerősíteni.

A Központi Nyomozó Főügyészség különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt november 25-én vette őrizetbe az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét, Gál György szabad demokrata önkormányzati képviselőt, a párt erzsébetvárosi frakcióvezetőjét, akinél házkutatást is tartottak. A képviselőt két nappal később előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

A főügyészség korábban arról tájékoztatott, hogy a nyomozás adatai szerint a gyanúsítottként kihallgatott férfi és egy vele együttműködő vállalkozó a VII. kerületi önkormányzatnak 700 millió forint kárt okozott és további, mintegy 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik