Mindenkinek fel kell emelnie a szavát, amikor sörétes puskával vadásznak, vagy Molotov-koktélokat dobálnak védtelen emberekre, függetlenül attól, hogy romák vagy nem romák – figyelmeztetett Korózs Lajos.
Éppen ezért “tükörbe kell néznie a magyar társadalomnak”, és az elesettek pártjára kell állni annak érdekében, hogy élhető legyen ez az ország a következő évtizedekben – tette hozzá a politikus.
Korózs Lajos a továbbiakban úgy vélekedett, hogy egységes európai roma stratégia kidolgozására volna szükség, annál is inkább, mert Románia és Bulgária 2007-es csatlakozásával 40 százalékkal növekedett az Európai Unió roma népessége.
Ugyancsak ezt tartaná szükségesnek a visegrádi együttműködés keretében is, hiszen mind a négy érintett ország hasonló gondokkal küzd.
Nem terelné korbáccsal dolgozni a romákat
Arról is szólt, hogy a munkaügyi tárca államtitkáraként soha nem fog egyetérteni az olyan javaslatokkal, hogy a munkavégzés a rendszeres szociális segély folyósításának feltételévé váljon. A munkáért ugyanis munkabér jár – mondta.
A magyar társadalom problémái nem attól oldódnak meg, ha “korbáccsal terelik a romákat a munkaerőpiacra” – fogalmazott a politikus.
Szerinte az államnak olyan feltételeket kell teremtenie, hogy a hátrányos helyzetű településeken is megérje munkahelyeket létrehoznia a befektetőknek – mondta Korózs Lajos.
Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke arról szólt: a cigányságot korábban jellemző összefogás, a cigányságon belüli szolidaritás megszűnése, illetve a magyar társadalmat jellemző politikai harc vezetett oda, hogy rágyújtják a cigányokra a házaikat és lelövik őket, s hogy a cigányság elsődleges célpontjává vált a náci eszméknek.
Már nem egy nagy család
Megfogalmazása szerint a cigányság az elmúlt évtizedekben “egy nagy családként” viselkedett, ami a rendszerváltást követően megváltozott. Vagyis gyengévé vált a cigányság, mert nem tud közösségként élni, holott a nyílt rasszizmusnak csak összefogással lehet gátat szabni – fűzte hozzá.
A továbbiakban úgy vélekedett, hogy a radikális jobboldal térnyerése annak köszönhető, hogy vannak anyagi támogatóik. Azaz – mint mondta – szerinte valaki fizeti őket azért, hogy cigányokra lőjenek, s hogy felgyújtsák a cigányok otthonait.
“Ha a robbantgatások, a gyújtogatások nem csitulnak, két választása van a cigányságnak: vagy újra összefognak, vagy elmennek ebből az országból, hiszen ha a nácik erőre kapnak, a gyermekeknek nincs jövőjük” – szögezte le, ennek kapcsán mindenkit felszólítva arra: gondolkodjon el, kiket támogat a közelgő EP-választásokon.