Belföld

Gyurcsány vállalta a felelősséget

Személy szerint is felelősséget vállalt az ország mostani helyzetéért Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Le Monde-nak adott interjújában. A kormányfő elismerte: másfél évig ő is szórta a pénzt.

A forintot ugyanolyan támadás érte, mint a brit fontot a kilencvenes évek elején – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a Le Monde-nak szerdán. Szerinte a spekulánsok arra építettek, hogy Magyarországon mind a vállalkozások, mind a háztartások alaposan eladósodtak külföldi devizában, a válság elapasztotta a pénzpiaci forrásokat, a forint mélyrepülése pedig az adósságok felhalmozódásához vezethet.

Megúsztuk az államcsődöt

Az IMF-hitel felvételéről a miniszterelnök elmondta: megelőző lépés volt, nem tűzoltás. A csődtől még messze álltunk, hiszen ez csak akkor következett volna be, ha az állampapírok piaca teljesen befagy, az infláció mintegy 20 százalékponttal emelkedik, és az állami bevételeket a nyugdíjak helyett is adósságtörlesztésre kell fordítani.

Ezt megúsztuk – jelentette ki. Gyorsan kellett reagálni a piacok megnyugtatása érdekében; már az a bejelentés, hogy megkaptuk a hitel első részletét, elég volt ahhoz, hogy a forint magához térjen.

A négy alapvető hiba

A recesszió okait firtató kérdésre Gyurcsány elismerte: négy alapvető hibát követtek el. Először is: nem ösztönözték a lakossági megtakarításokat, pedig ebben nem jeleskednek a magyarok. Ennek okát az utóbbi évtizedben elharapózó fogyasztói kultúrában látja. Másodszor: 2000 és 2006 között három egymást követő kormányzat szórta a pénzt, tovább mélyítve a költségvetési deficitet. Gyurcsány jelezte: ebből az időszakból az utóbbi 18 hónap írható az ő számlájára.

Harmadszor: a reformok nem voltak elég eredményesek – ezt az ellenzék szívós aknamunkájának tudja be. Végül, negyedik hibaként megemlítette a vállalkozások és a lakosság devizában történt eladósodását, hozzátéve, hogy a jelenség nemcsak nálunk figyelhető meg.

Hajlong a jobboldal

A Le Monde újságírója ellentmondást vélt felfedezni a kormányzó MSZP baloldalra nem jellemző szigora és a “konzervatív-liberális” ellenzék társadalmi egyenlőségre törekvése között. Gyurcsány Ferenc erre reagálva kifejtette: a magyarországi jobboldal mindig is arra hajlott, amerre a szél fújt. A jelenlegi kormánypárt ellenben 2006 után radikálisan “meghúzta a nadrágszíjat”, így sikerült a közel 10 százalékos államháztartási hiányt 3,2 százalékra csökkenteni.

Leszögezte: a reformok bevezetése elengedhetetlen, főleg, hogy a válság miatt minél hamarabb be kellene lépnünk az eurózónába. Tisztában vagyok vele, hogy a folyamat nem fájdalommentes, de az ország jövője fontosabb a rövid távú népszerűségnél – nyilatkozta Gyurcsény Ferenc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik