Belföld

Orbán: gyalog jön a bizalom

Egész Európa a munkahelyek megvédése, a gazdasági növekedés, valamint a kis- és középvállalatok támogatása irányába fordul - állapította meg Orbán Viktor csütörtökön Brüsszelben. A Fidesz elnöke szerint a bizalom „gyalogosan érkezik”.

A Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke a Néppárt vezetőségi üléséről újságíróknak beszámolva elmondta: olyan dokumentumot fogadtak el, amely a pénzügyi válság kérdésében, a reálgazdaságra gyakorolt hatások csökkentését vagy megelőzését célzó teendők közt első helyre teszi a munkahelyek megvédését. “Egyértelműen kimondta az Európai Néppárt, hogy megszorításokkal nem lehet kivédeni az ajtón kopogtató válságot, csak gazdasági növekedéssel” – mondta a Fidesz elnöke.

Európa minden országában jelentős növekedésélénkítő csomagokat kell elfogadni, amelyek középpontjában a kis- és középvállalkozások megerősítése áll, annak érdekében, hogy ne kelljen leépíteni a működésüket, és ne kelljen elbocsátaniuk embereket – ismertette Orbán az Európai Néppárt dokumentumát.

A Fidesz elnöke szerint Magyarország rossz úton jár, mert egyetlen európai országként megszorításokat alkalmaz, és nem fordít kellő figyelmet a gazdasági növekedésre. “Ennek az alapvető oka, hogy Magyarország nem tud kitörni a hazugságból” – mondta.

“Ha nem értjük meg, hogy nem a világgazdasági válságot kell kivédeni, hanem az elrontott kormánypolitikát kell kijavítani, addig nincs kölcsönös bizalom” – jelentette ki a Fidesz elnöke, hozzátéve: nemcsak a politikusok között nincs bizalom, “hanem az emberek és a politikusok között sem”.

A bizalom – idézett egy “régi dakota bölcsességet” – olyan, hogy “gyalogosan érkezik, és lóháton vágtat el”.

A mongol hódítás hazánkban is a megfélemlítésre, a terrorra épült, a halottak száma tízezres, sőt, százezres nagyságrendű volt, a foglyokat saját népük ellen hajtották csatába – az újabb kutatások egymás után tárják fel a tragédia kézzel fogható nyomait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.