Belföld

Közösen lépnek fel a szlovák és a magyar polgármesterek

Csaknem hetven szlovákiai magyar és szlovák település polgármestere emelte fel szavát kedden az intolerancia, a nacionalizmus és a szélsőségek mindennemű megnyilvánulása ellen, s egyben párbeszédre szólította fel a szlovák és a magyar politikai vezetőket.

Simon Zsolt, a gömör-kishonti régióból indult kezdeményezés házigazdája, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) parlamenti képviselője elmondta: a közel hetven polgármester azért találkozott Rimaszombaton, hogy “együtt mondjanak nemet a magyar-szlovák viszonyban kialakult állapotokra, s hogy közös véleményüket mindkét ország közjogi intézményeinek, vezető politikusainak is tudtára adják”.

A gömöri régió polgármesterei a dokumentumban hangsúlyozzák, hogy közszereplőként és polgárként egyként érdekeltek a Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság kölcsönösen jó kapcsolatainak ápolásában, nemkülönben a szlovákok és a magyarok békés együttélésének előmozdításában, és egyként elítélik az intolerancia, a nacionalizmus és szélsőséges megnyilvánulások minden formáját.

Az aláírók “Együtt és tisztelettel” címen közzétett felhívásához a nap során más régiók polgármesterei is elkezdtek csatlakozni. “Több százan leszünk, mert hisszük, hogy nem csak mi tisztségviselők, hanem az emberek döntő többsége is azt óhajtja, amiért felemeltük a szavunkat, s ellenzi azt, ami ellen a felhívásunkban szólunk” – mondta bizakodva Simon Zsolt.

“Felszólítjuk mind a szlovák, mind a magyar kormány, a parlamentek, valamint a politikai pártok képviselőit, hogy a feszültségek, az intolerancia, és egyéb szélsőséges megnyilvánulások felszámolása érdekében kezdjenek konstruktív párbeszédet” – áll a polgármesterek felhívásában, amelyet máris eljuttattak a szlovák közjogi intézményeknek, továbbá átadták Farkas Gézának, a pozsonyi magyar nagykövetség konzuljának is.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.