Belföld

Zuschlag bombariadózott is

Zuschlag János „bombariadót rendelt" egyszer, hogy elhalasszák a Gyermek és Ifjúsági Konferencia vezetőválasztó gyűlését - mondta el a Zuschlag-per másodrendű vádlottja, Lados István a pénteki tárgyaláson.

A másodrendű vádlott elmondta, hogy egy alkalommal Zuschlag János „bombariadót rendelt” azért, mert Prácser László vádlott “„nem jól állt” az ifjúsági szervezeteket tömörítő Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) vezetőválasztó gyűlése előtt. A bombariadóra ténylegesen sor került, majd az elhalasztott és megismételt választáson már Prácser Lászlót választották meg a tömörülés elnökévé.

Lados István vallomásában elmondta, hogy erről Zuschlag beszélt neki még 2003-ban, amikor Prácser László Zuschlagot meghívta az ifjúsági szervezeteket tömörítő GYIK vezetőválasztó gyűlésére. A másodrendű vádlott azt nem tudta, hogy konkrétan ki telefonált a bombariadó miatt, de nem tartotta valószínűnek, hogy Zuschlag tette, mert „az túlságosan kockázatos lett volna”.

Jó pályázatokat írtak

Lados beszámolt arról: Zuschlag és Prácser együttműködött abban, hogy az érdekeltségeikbe tartozó egyesületek pályázatai eredményesek legyenek. A vádlott elmondta, több alkalommal vitt át pályázati papírokat Zuschlagtól Prácserhez, mert ő tudott „jó pályázatokat” írni a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA)pályázataira.

Lados szerint Prácser László olyan pályázatíró csapatot működtetett, amelyek nagyon jó pályázatokat írtak. Prácser „csapata” Zuschlaghoz köthető civilszervezetek NCA-hoz beadott pályázatait is elkészítette, melyért 35 százalék „sikerdíjat” kapott.

Zuschlag, a despota

Lados a védő kérdésére beszámolt arról az időszakról, amikor Zuschlag javaslatára és anyagi támogatásával Erdélyben bujkált. Lados, miután világossá vált számára, hogy nem válnak valóra Zuschlag elképzelései az eljárás megszüntetéséről, visszajött Magyarországra és feladta magát a hatóságoknál.

Zuschlag despota volt, másokkal üvöltözött, büszke volt arra, hogy embereket kénye-kedve szerint rángat, és azokat a dolgokat is el tudta intézni, amelyeket más már nem tudott – mondta Lados.

„Az emberek és a társadalom fölé helyzete magát, kifejezte, hogy neki a feudális társadalom a tetsző” – emlékezett vissza Zuschlagra a védő kérdéseire válaszolva Lados. Lados ennek alátámasztására szó szerint idézte Zuschlag több alkalommal ismételt mondatát: „na megyek le a parasztjaimhoz, Halasra”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik