Belföld

Több születés, kevesebb haláleset

Több gyermek született és kevesebben haltak meg az év első nyolc hónapjában, mint tavaly ilyenkor. A népesség becsült lélekszáma március végén 10 millió 35 ezer volt.

Az év első nyolc hónapjában egyenetlenül alakult a születések száma: három hónapban kevesebb, öt hónapban viszont több gyermek született, mint egy évvel korábban. Összességében az év első nyolc hónapjában a születésszám 2,1 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 1385-tel több újszülöttet regisztráltak. Júniusban és júliusban az újszülöttek száma 4,4 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, augusztusban azonban a születésszám elmaradt az előző évitől – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából.

Az év első nyolc hónapjában a halálozások száma – június kivételével – valamennyi hónapban alacsonyabb volt a tavalyinál, összességében 3100-zal (3,5 százalékkal) kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.

A házasságkötések havonkénti száma jelentős ingadozásokat mutatott az év folyamán: májusban és augusztusban több házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban, ezekben a hónapokban az emelkedés jelentős, mintegy 17, illetve 14 százalékos volt. Júniusban és júliusban viszont mintegy 14 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. Összességében 2008 első nyolc hónapjában 29 061 volt a házasságkötések száma, lényegében ugyanannyi, mint az előző év azonos időszakában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik